Hosszú évek óta, bármilyen kormányzati felelősségvállalás nélkül zajlanak a kilakoltatások Magyarországon, zömében a többszörösére emelkedett törlesztőrészletet fizetni képtelen devizahitelesek kerülnek utcára. Lapunk több ilyen kilakoltatásról is beszámolt már, az érdekvédő civilek vagy ellenzéki politikusok, például a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítványon keresztül legfeljebb átmeneti segítséget tudnak nyújtani az otthonukat vesztő családoknak. Pedig azt sem lehet mondani, hogy ne lenne kihasználva minden olyan lehetőség, ami jogilag nyújthatna védelmet a rászorulóknak – a megszámolhatatlan alkalommal benyújtott törvénymódosító javaslatok azonban olvasás nélkül kerülnek a fiókok mélyére, a tüntetések eredménytelenek, a végrehajtók és a bankok pedig úgy tűnik, politikai támogatást élvezve végzik tevékenységüket.
Nemzeti: több mint 1500 családot lakoltattak ki idén, egy tárgyalásig nem ül le értük a kormány
Forrás:
alfahir.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Rejtett kamerával eredtek a Budapest utcáit ellepő piros sapkás kínaiak nyomába
- Érdemes kinézni az ablakon, szabad szemmel is látható a sarki fény
- Mikes Anna tényleg gyönyörűbb, mint Tóth Gabi? Krausz Gábor egy igazi mázlista a kommentelők szerint
- Nehezen alszik el és sokszor felébred? Tudatosan kerüljön bizonyos dolgokat.
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás