Feltehetően homofób indíttatásból történt a támadás.

Megvertek egy fiatal lányt a bényei falunapon, mert szivárványos táska volt nála

Durván összevert egy középkorú férfi egy 19 éves budapesti lányt Bényén, vasárnap hajnali egy óra tájt – az áldozat elmondása alapján azért, mert szivárványszínű táskát viselt – írja a Népszava.

Kurucz Boglárka Facebookon mesélte el, hogy mi történt:

Ahogy táncoltam egy barátommal a sátorban, egyszercsak megjelent hátunk mögött egy ember. Nagydarab, kopasz férfi, afféle hazafias kopasz. Rasszista és antiszemita, de még hozzá homofób is. Felkapta a táskám és az arcomba tolta, fennhangon kezdett érdeklődni mégis mi az amit a kezében tart. Táska. –Feleltem értetlenül, csak arra tudtam gondolni hogy részeg lehet, persze ez sem állt messze az igazságtól. Ezután finoman megpróbáltam elvenni tőle de rángatni kezdett vele együtt, majd egyre hangosabban kezdett üvöltözni velem, trágár kifejezésekkel illetett és felismerve a szivárványt arra következtetett hogy leszbikus vagyok. Megijedtem és gondolkodás nélkül leöntöttem őt, de ettől csak még jobban elborult az agya. A következő pillanatban lendítette az öklét és arcomba vágott vele.

- írja a lány, akinek segítségére siettek ismerősei, de a barátja nagypapáját úgy megütötte a kötekedő, hogy a bácsi elesett és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Boglárka a Népszavának elmesélte, hogy a bántalmazás után támadója visszament bulizni, mintha mi sem történt volna. Valamint azt is, hogy a kórház, ahol ellátták sérüléseiket, feljelentést tett az eset kapcsán mivel a 65 éves férfi 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Felháborító, ami már ebben a szerencsétlen országban történik!!! Ez mind-mind egyszemélyben orbán, tágabb értelemben a fidesz-kdnp felelőssége!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eriksson
@Horizont: Durbincs egy ugyanolyan érző, gondolkodó, értelmes lény, talán még inkább, mint akik itt sportból pocskondiázzák. Se vele, se mással kapcsolatban nem vagyok hajlandó mások véleményét követni, meg van a magam értékítélete.
A témához utoljára: Nem tudjuk, mi történt a szóváltás előtt és a pofon után. Hogy került oda a tata, és ő miért kapott. Csak azt tudjuk, hogy a támadó "Nagydarab, kopasz férfi, afféle hazafias kopasz. Rasszista és antiszemita, de még hozzá homofób is."
Írni bármit lehet, az újságíró szemszögéből, (szájíze szerint).
Jozefina
@Nessy: mindegy a színösszeállítás!!! A szivárvány szín mindenütt a béke, a szeretet, a tolerancia jelképe!!! És a másság képviselői ezt felvállalták!!! Messze nem a másság jelképe, csak ezt a sok idiótának megmagyarázni nem lehet!!!
Eriksson
@Horizont: Azt nem lájkoltam. Sose szoktam olyat, ahol az egyik fél piszkálja a másikat. Ez a magánügyük.
Viszont te sem hagytad magad, ahogy láttam 07:36-kor. Páratlan megfogalmazás.
Eriksson
@Horizont: Éppen most nem tudom, de velem igen.
kulabombaafityiszre
@durbincs: Te kis pedofil,már a kis kecskét is dugod.
KisGenyo2
Rendőr a pride-os ellentüntetőnek:
- Ne dobáld a buzit! Hát buzi vagy?!
XD

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.