Szalmonellafertőzés okozta a hajdúsámsoni gyerekek tömeges megbetegedését – közölte a Debreceni Egyetem (DE) sajtófőnöke hétfőn.

Majdnem száz embert terített le a szalmonella

M. Tóth Ildikó tájékoztatása szerint a Debreceni Egyetem klinikai központjában elvégzett laboratóriumi vizsgálatok igazolták a szalmonellafertőzést.

A klinikai központban és a Kenézy Gyula egyetemi kórházban csütörtök óta 75 beteget láttak el, közülük 11-en már hazamehettek. A gyermekgyógyászati klinikán jelenleg 41 gyerek van, az egyetemi kórházban 16 gyereket ápolnak. Az elmúlt 24 órában 7 felnőtt is érkezett az infektológiára – közölte a sajtófőnök, hozzátéve, hogy senki nincs súlyos, életveszélyes állapotban.

Előző nap azt közölte a sajtófőnök az MTI-vel, hogy a debreceni kórházak megteltek, több beteget nem tudnak fogadni, ezért az esetleges további páciensek ellátására a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházat jelölte ki az országos tisztifőorvos.

Korábbi sajtóértesülések szerint a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai lettek tömegesen rosszul. A hajdú-bihari kormányhivatal azonnal étel- és tisztasági, illetve járványügyi diagnosztikai vizsgálatokat rendelt el az ügyben.

Az iskola épületét fertőtlenítették. A tömeges megbetegedés miatt nem rendeltek el iskolaszünetet, a konyha is működik – jelezte a sajtónak Bujdosó Tibor iskolaigazgató.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Oszt. hol is fertőződött meg a kaja ???
Nem a konyhát kellett volna elsőnek lezárni, és kivizsgálni ???
Persze tudom nertárs a tulaj ott ilyen nem történhet meg !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.