A férfi ellen jelenleg távoltartási végzés van érvényben, így nem közelítheti meg Bernadettet.
Ötmillió forint kártérítést követel Orosz Bernadett az exbarátjától, aki csaknem félholtra verte a családanyát. A jelenleg gyógyulófélben lévő nő azt állítja: elsősorban nem a pénz érdekli, hanem hogy a férfi ilyen módon is felelősséget vállaljon borzalmas tettéért. Az édesanyának ma is fájdalmai vannak, és a munkából is kiesett.
Nagyon fontosnak tartom, hogy a büntetőügy mellett a kártérítési eljárás is meginduljon, leginkább azért, hogy ő is minden szinten érezze, soha többé senkivel nem tehet ilyet, mint velem
– mondta el a Blikknek Orosz Bernadett.
Ügyvédje, dr. Lichy József a héten adja be a rendőrségen a kártérítéshez szükséges hivatalos papírokat.
A Miskolcon élő hatgyermekes édesanya és akkori párja november 8-án ment közösen egy osztálytalálkozóra.
Már közel sem volt tökéletes a viszonyunk, amikor megérkeztünk. Itt esett nekem a szállodai szobánkban, ököllel ütötte az arcom, ahol csak érte, közben fojtogatott is. Az életemet annak köszönhetem, hogy többen is meghallották a segélykiáltásomat és bejöttek a szobába. Nagy nehezen valahogy leszedték rólam a férfit
– idézte fel a pokoli perceket Bernadett.
A férfi ellen jelenleg távoltartási végzés van érvényben, így nem közelítheti meg Bernadettet. A rendőrség súlyos testi sértés gyanúja miatt nyomoz az ügyben.
Címlapkép: Facebook/Bernadett Orosz
(blikk.hu)
Szóval asszonyom ne nyilatkozzon, még ha tetszik is a nyílvánosság...felejtse el a fészbúkot is, mert azon is csak elbukhat...
én szóltam...