A Honvédelmi Bizottság elnöke elmondta, több kisvállalkozás is jelentkezett, hogy szeretne segítséget nyújtani. Kósa Lajos, a Honvédelmi Bizottság elnöke arról beszélt, hogy Magyarországnak van egy védelmi terve. A védelmi tervben szerepelnek azok a vállalatok, amelyeket igénybe lehet venni a veszélyhelyzet idején. A bizottság elnöke elmondta, a honvedelem.hu oldalon közzétették azoknak a vállalatoknak a listáját, ahol megjelentek a katonák – írja a Hír TV. Kósa Lajos megjegyezte, több kisvállalkozás is jelentkezett, hogy szeretne segítséget nyújtani. Ezt követően beszélt arról, hogy„az utcákon és a köztereken szolgálatot teljesítő rendőrökre és a katonákra a következő két hétben a kijárási korlátozások ellenőrzésében is komoly feladat hárul majd. Gondoskodniuk kell a rend fenntartásáról”– hangsúlyozta. A beszélgetés során arra is kitértek, hogy az ellenzék komoly tárgyi tévedésbe esett, mikor a fokozott katonai jelenlét kapcsán puccsot emlegetett.
Kósa Lajos: Gondoskodni kell a rend fenntartásáról
Forrás:
mandiner.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Életet menthet: ezt kell tenned szívinfarktus esetén
- Dobrev Klára a Tisza Párt budapesti indulásáról: „Én ezért nagyon mérges vagyok”
- Ebbe az ingatlanba költözhet Tiborcz István és Orbán Ráhel
- Almaecetes víz helyett ebből igyál reggel éhgyomorra, és leolvadnak rólad a kilók rólad nyárra: egy deka súlyf...
Itthon
- 2024. May 6., 17:57
Szerdától óriási változás az üzemanyagárakban
Itthon
- 2024. May 6., 16:51
Sokak nyugdíja bánhatja, ha erről elfeledkeznek!
Itthon
- 2024. May 6., 16:46
Szijjártó Péter szövegírói stábja elengedte a fantáziáját, ezt írták a magyar gazdaságról
3 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 6., 11:50
Kubai zsoldosokat csábítanak az orosz hadseregbe magas fizetéssel és az orosz útlevél ígéretével
Sport
- 2024. May 6., 06:56
Döbbenetes fordulat a Forma-1-ben – Erre senki sem számított Lando Norristól
Szórakozás
- 2024. May 5., 22:31
Elhunyt a Gyűrűk ura 79 éves sztárja
.
A kupakjani a honvédelmi bizottság elnöke.
.
Ez minden elmond erről a galeriről!