Komoly informatikai fejlesztést készítenek elő az egészségügyi ellátórendszerben.
A Magyar közlöny szerdai számában megjelent rendelet szerint központi integrált gazdálkodási rendszer bevezetésére készül a kormány az állami kórházakban.
A fejlesztésre 8 milliárd forintos forrást irányoznak elő.
A határozat a központi kórházi integrált gazdálkodási rendszer megvalósítása érdekében szükséges intézkedésekről és az ezekhez szükséges források biztosításáról címmel jelent meg, és komoly informatikai fejlesztést készít elő az egészségügyi ellátórendszerben.
A rendelet kimondja, hogy
„az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által fenntartott kórházakban egy egységes, modern technológiai alapon nyugvó, központi integrált gazdálkodási rendszer kerüljön megvalósításra a Kormányzati Adatközpont felhőtechnológiáján alapuló informatikai környezetben”.
Október végéig a belügyminiszternek, az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a pénzügyminiszterrel közösen jelentést kell készítenie az informatikai rendszer felállításának eredményéről.
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás