Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője egy önkéntes ápoló beszámolóját idézte, aki szerinte azt mondta, hogy tíz általa ápolt, kórházból hazaküldött beteg közül kilenc meghalt. Az elhunytak között volt egy, akit nyílt hasi sebbel küldtek haza, és voltak köztük rákbetegek is. “Ki a felelős ezért? – kérdezte a frakcióvezető, aki szerint Orbán Viktor miniszterelnök és Kásler Miklós emberi erőforrásokért felelős miniszter “a halálba küldenek embereket” a kórházi egészségügyben zajló ágyfelszadítás során, egyúttal azt is számon kérte, hogy egyik vezető kormánytag sem jelent már meg hetek óta a parlament előtt. Szerinte félnek vállalni a felelősséget, mert “elbaltázták a járványkezelést”.

Forrás: borsod24.com
Feltöltő: SystemError
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
"“Ki a felelős ezért?"

Hát ki más, mint aki ezt a döntést meghozta: a magának korlátlan teljhatalmat megszavaztató diktátor és az ő hatalmát megszavazó 133 féreg!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
SystemError
Gyilkos patkányok kezdjetek jogászokat keresni!
Béla333
"“Ki a felelős ezért?"

Hát ki más, mint aki ezt a döntést meghozta: a magának korlátlan teljhatalmat megszavaztató diktátor és az ő hatalmát megszavazó 133 féreg!
tudode
Őfélesége kiélhette harci kedvét!
.
Hadgyakorlatot tartott a Tajgetosz felelŐS, lösz, ami lösz, az má nem az "Ű" gongya, beleérzőképesség hiányában!
.
Majdha gyün a járvány novemberben majd megtelnek azok a puccos intenzív ágyak, amelyek már tárt karókkal "üresen" várják a járványjelölteket!
nemkati
Nem tudom elképzelni, hogy Kásler, és az összes többi szereplő 0rbánnal az élen ne tudták volna, hogyha rákényszerítik a kórházakra ennyi ágy felszabadítását, az ne járna olyan következményekkel, hogy emberek fognak meghalni az ellátatlanság miatt. Akkor mégis mi lehet a magyarázat erre az erőszakos kiürítési paraancsra hogy még kórházigazgatókat is kirúgtak??? Belegondolni is szörnyű! :(((
SystemError
@nemkati: "Társadalom biztosítotti jogi státusz" ez nagyon fontos pont. Azt hogy kitaláltak van olyan, hogy felűlbirálható állapot és van akit haza lehet küldeni és akit nem már ez is egy hazugság... Ezt csak a jövőbeli perek védekezésére találták ki, de már ott megbukik ez a dolog, hogy aki bent volt az okkal volt bent.. Adott pillanatban felállított diagnozis nem jelenti, hogy otthon nem lehetnek komplikációk, kezeletlen felülfertőződés, orvosi ellátás hiánya. Ez is történt! :(

Tegyük tisztába, hogy itt a Hágai perek megindítását önmagában a "társadalom biztosítotti" jogi státusz megvonása is indokolja egy haláleset nélkül is, de sajnos voltak halálesetek is...:( Ne bohóckodjunk itthon(nem te/mi nyilván) . Szerintem ezt az ügyet precedens jog oldalról meg sem lehet igazán közelíteni, hiszen itt nem egyéni döntések születtek, hanem központi döntés mely mélyen ellentétes volt az egyetemes emeberi jogokkal, melyet Hágába kelle felterjeszteni kivizsgálásra minél gyorsabban... mert ezek minden lazítás/feloldás alkalmával emebereket fognak a halálba küldeni, mert úgy lazítanak, hogy közben 2 hónapja nem védik az időseket érdemben még 83 millió lehetőségük lett volna rá.

Az ebből fakadó következtetéseket egy nemzetközi tudományos bizottság vonja le és ne Orbán gerinctelen csicskái...
görbetükör
"...a kormány elismerte, hogy az EU igenis ad pénzt. A politikus szerint a kormány ezzel a hazudozással 2000 milliárd forint uniós támogatást próbált eltitkolni."
No comment. :(
SystemError
@nemkati: Ja még annyi, hogy "Belegondolni is szörnyű!":Igen ez a legnehezebb, hogy olyan ösvényekre tévedtek, ahol most azt használják ki, hogy az átlag ember erkölcsi normáiban még a feltételezés is "fáj". Ezzel én is így vagyok, de soha nem tudtam magamnak hazudni és ha 10 dologból 9 valami felé mutat, akkor elhiszem. Azt gondolom itt is van értelme a dolgoknak, ha elmerjük hinni az irányt, amire mutatnak a nem "verbális", valós intézkedések.. Orbán megmondta már, ne azt nézzük mit mond, hanem az, hogy mit tesz vagy nem tesz..Járvány idején már más nem is számít, csak a valós, funkcionális tettek vagy azok hiánya...:( Mivel Operatív szakértőkről beszélünkén nem tudom értelmezni azt, hogy egy óvodás szintjén sem látják át az összefüggéseket mondjuk az idősotthonok 50%-os halálozási aránya és a védekezés célorientáltsága között. Ez szándékos így 2 hünap után, szerintem ez kijelenthető. A kérdés már csak annyi, hogy azért teszik, mert hazugságspirálban vanna és alig vannak maszkok, stb vagy...marad a másik, hogy kurvára az egész úgy szándékos ahogy van és Orbán túl akar lenni a "hegyen", hogy indulhasson a gazdaság és nem lesz baj, ha nem kell annyi "élősködőt" fizetni..:(
nemkati
@SystemError: Kásler április 7-én egy hetet adott a kórházaknak az ágyak kiürítésére és a fertőzöttek ellátására való felkészülésre, határidó április 15-e. Cserháti főigazgatót április 12-én húsvét vasárnap mentette fel azzal az indoklással, hogy nem teljesítette a kiürítésre vonatkozó kötelességét. Április 13-án húsfét hétfőn a kórház cáfolta az indoklást, a megkövetelt 233 ágyat felszabadították. Még mindig a kegyetlenül rövid 1 héten belül vagyunk. Azóta több (különböző kórházakból) hazaküldött beteg meghalt, a tízezres kórházi ellátásra szoruló koronavírusosnak viszont nyoma sincs.

Nekem ez egyirányba, egy borzalmas irányba mutat. Az a minimum, hogy ezt a két nyomorultat (0rbán és Kásler) simán lehet hentesnek tartani, de kegyetlen nagy büntetést érdemelnek. Ez élet elleni bűncselekmény!
SystemError
@nemkati: A Napokban hír volt, hogy Orbán felmentette egy helyettes államtitkárát ismeretlen okokból"... Ha megnézed az utolsó "dudálós" tűnetetés videóját, akkor azon egy Lexus terepjáróval, óriás O1G matricával beérkezik egy tüntető, aki elmondja, hogy "Nekem a nagybátyám Orbán államtitkára és tököm ki van belőlük" Hát úgy látom Orbán náci gépezete kilőki még azt is, akinek a családjában nem mindenki van beprogramozva...:)

Ezen a videón látható 0:33-tól. Úgy látom ez eddig nem tűnt fel a médiának, hogy itt van összefüggés..:)
youtu.be/FmegRAfZiVA?t=33

Itt pedig az Orbáni reakció:
propeller.hu/itthon/3529774-orban-azonnali-hatallyal-kirugott-egy-helyettes-allamtitkart
nemkati
@SystemError: Összefüggés akkor van, ha azt a nagybácsit dr. Nemessányi Zoltánnak hívják.
A többezer vagy többtízezer aljas törvényük egyike volt hogy bárkit kirúghatnak indoklás nélkül. Ez egy oltári nagy disznó törvény, hogy a kirúgott nem tud munkaügyi bírósághoz fordulni hogy megtámadhassa az indoklást. Ez is azért van, hogy ne kelljen magyarázkodniuk. És 0rbán borzasztóan retteg hogy elveszti a hatalmát, így lehet hogy ezt az államtitkárt is az unokaöccse miatt rúgta ki.
SystemError
@nemkati: Annak hívták...:)
pestihirlap.hu/2020/04/30/orban-kirugta-egy-helyettes-allamtitkarat/
"Azt egyelőre nem tudni, miért menesztették dr. Nemessányi Zoltánt, mert a határozathoz nem tartozik indoklás."

Én még a fb-n megnéztem és gyanúsan hasonlít a haja a 444 videóban szereplő állítólagos családtagéhoz...Még az is lehet, hogy a nagybátyja ő maga...:) Persze családon belűl egy hasonló haj és arc semmit nem jelent, de ki menne ki ügy tüntetni államtitkárként, hogy bemondja..:) Ez már tényleg csak gyanú, de az biztos, hogy a két eset között napok teltek el és semmit nem lehet tudni, hogy miért rúgta ki...:)

Amúgy tisztelet a családtagnak, aki kint volt tüntetni. Nyilván az autó miatt azonnal tudta a kormány ki lehet az ezt szögezzük le..:) Meg azt is, hogy most egy rendszám ellenőrzéshez, stb-hez nem kell bírósági engedély. Viktor odaszól és rólad, róla, rólam mindent tud. Nyugi ezt máskor is megteszi, csak olyankor a forródóron tudja csak, ami be van kötve a csótányaihoz...
SystemError
@nemkati: Ja félreértettem kicsit, igen annak hívják, de te úgy értetted, hogy a tüntető oldaláról..:) Ahogy a csávót elnéztem és most kirúgták a családtagot az nem fog szó nélkül ülni..Tényleg eléggé kivolt a maga kis aranykanalas életéhez képest..:)
legott
Mindent dokumentálni - kezdve onnan, hogy Orbán az ellenzék hisztijének, riogatásának nevezte a koronavírus járvány miatti aggodalmát!

A magyar gyorsan felejt? Akkor dokumentálni kell mindent !!!
surdilloFUJT
@Pegero: Elmészte napihülye a jó q..va marinénéd lucskosába,aljas mocsok fidessnyalonc!!!Sokkal többen ,mint 9-en haltak meg,majd akkor vinnyogjatok,ha biróság,HÁGA elé kerül a népírtás,aljas tapló nácik!!!
Jozefina
Szabó Tiemának tökéletesen igaza van!!! Ezek az emberek szándékosan küldenek halálba embereket!!?? Mikor és ki vonja őket felelősségre???
SystemError
@surdilloFUJT: HÁGÁBA szerinted már Graz-ból fogjak vinni vagy oda majd a sittről kerül vissza? :)
SystemError
@Pegero: "Szerintem meg úgy hazudik ez a picsa, mint a vízfolyás! Erre van kiképezve!"
Nézd, ezt a népjóléti jegyzőkönyvezett ülésén is bemondta vállalva forrása hitelességét! Ez nyilván jogi vonatkozást is jelent. Miért nem perelitek be? :)
Borsodi
Ezért jó ha nők is vannak a parlamentben.Legalább kimerik mondani az igazságot,még akkor is ha fenyegetik és megalázzák őket.Ebben az esetben nincs felelős,mert ez a kormányunk hibája.Kitudja már mi is volt a halál oka,talán a vírus?
www.youtube.com/watch?v=j3OI3QuQrPc&t=551s
SystemError
@Pegero: Pontosan tudod te is, hogyha ma feljelentesz valakit, akkor min félév-év. Nyugodtan menj be holnap, addigra már nem fog kelleni a maszk. Jobb is ezt arccal. Jó egy ilyen per. ott megismerik egymást végre a felek és nem ilyen bármit lehet hazudni-ba megy a dolog.. A nyilvánosan elérhető adatokból meg aztán nagy perre ne számíts. Ráadásul annyira nyilvános, hogy regisztráció sem kell a hozzászólásaid és profilod megtekintéséhez. Mi lesz a per tárgya?:) . Hogy bárki számára elérhető adatok látszanak nekem is ? Ez durva :)

Na mindegy. Persze most sem tudtuk meg a véleményedet ezzel a kis kitérőddel...A lényeg meg úgy is ennyi, hogy le se írhatod, mert nem lehet véleményed..:)

Akkor nem osztod meg velünk, hogy miért pártolod, hogy embereket rakjanak ki az utcára? Vagyis miért támadtad azokat, akik a kiszolgáltatott emberekért kiálltak? Biztos emlékszel, hogy ezt 6. alkalommal kérdezem?

Csak tudod mi ellen állsz ki nem? Nem mered, nem lehet...:)
SystemError
@Pegero: Na nem válaszolsz, annyi energiát tettél ebbe a válaszba is, közben meg egy átlag dologgal kapcs. nincs vélemény...:)
Béla333
@Pegero: 19.43
Te szemmel láthatóan olyan tájékozott vagy. Azt írod:
"... Kásler Miklós már mentett emberéletet..."
Azt is mellé tudod tenni, hogy hány emberélet szárad a lelkén?
Mondjuk mert parancsára hazaküldtek sokezer igen súlyos beteget, hogy azóta üresen álljanak a kórházi ágyak?!
Nos mennyi az egyenleg?
Béla333
@Pegero: 20.39
Nem az szítja a feszkót, aki nem nyeli le a sok mocskos dolgot, amit a Fidesz elkövet az országgal szemben!
Az szítja itt a feszültséget, aki embertelen, mocskos, aljas módon hazazargat sokezer haldokló beteget a kórházakból csak azért, hogy azóta is üresen álljanak azok az ágyak, amelyekben őket kezelték, ápolták. És igen! Ezt a döntést Kásler adta elő a magyar népnek! Igaza volt Szabó Tímeának: hóhérok azok, akik képesek így dönteni!
Mocskos, aljas banda!
SystemError
:@Pegero: 18:49 Kösz ez is egy válasz. Hát akkor "So Long, and Thanks for All the Fish" !
lampa laz
2022-ben (ha lesz egyáltalán választás), majd kiderül, h hányan veszítették el az emlékezőképességüket azok közül is akiket mélyen és fájdalmasan érint a mostani helyzet.
kulabombaafityiszre
@Pegero: tegnap, 19:43
Akkor a mahallgatás helyett baszd meg a kurva anyádat,hogy kimenjen belőled a galandféreg.
Kis 20 kiló geci.
SystemError
@Pegero: Ismered a Power BI-t? :) Hamarosan megmutatom
SystemError
@Pegero: Tudom, hogy annak születtél. Szerinted voltam olyan hülye, hogy elárulom neked, hogy leszakadt kipufogót kell figyelni...:) Kösz a visszajelzést, működött az indikátor! Viszont jó tudni, hogy nem csak a főnököd egy retkes spicli, hanem a csicskái is elvártan azok.
SystemError
@Pegero: Nagyon komolyan mondja a patkány! Ne már! :) Szerinted valaha spanoskodtam veled te hülye gyerek..:) Régóta figyellek már...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.