Fél óra alatt több mint hetvenen hívták a katasztrófavédelmet.

Jégeső és árvizek – így csapott le Budapestre a rettenetes vihar – VIDEÓ

Villámárvízet, többfelé jégkárt okoznak a viharok Budapesten. Az előrejelzésnek megfelelően hatalmas felhőszakadások ostromolják a fővárost. Fél óra alatt több mint hetven helyszínre riasztották a tűzoltókat – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője vasárnap kora délután az MTI-vel.

Az egységeknek a kidőlt fák és a leszakadt ágak eltávolítása, illetve megrongált épületrészek adnak folyamatos munkát – közölték.

Az Index azt írja, a Nyugati téren vízeséssé változtak az aluljáróba vezető lépcsők.

A vasárnapra kiadott előrejelzés szerint Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Komárom-Esztergom megyében másodfokú, az ország többi területén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben zivatar és a felhőszakadás veszélye miatt is. A legtöbb és legintenzívebb zivatarok továbbra is északnyugat-délkelet sávban várhatók. Emellett viharos szélre is készülni kell, néhol 90 kilométer/óra feletti szél is lehet. Helyenként nagyméretű (2 centiméter átmérőnél nagyobb) jégre is lehet számítani.

A viharról készült videót itt lehet megnézni.

Forrás: Index/Blikk

Kép: MTI/Balogh Zoltán

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Nem kell általánosítani. Semmiféle rettenet nem volt például nálunk. Se viharos szél, se jégeső, se felhőszakadás. Szimpla zivatarok több hullámban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.