Kevesebb mint egy hónap alatt 2,5 milliós értékű dohányárut loptak el.

A BRFK közlése szerint két budapesti férfi június 2. és 15. között három trafikból is úgy lopott, hogy az üzletek hátsó falát megbontotta, majd azon keresztül különböző árukat, dohánytermékeket vittek el.

"A negyedik bűncselekmény elkövetésénél, 2020. június 29-én a rendőrök tetten érték és elfogták a 19 éves B. Károlyt, valamint társát, az 56 éves B. Lászlót egy zuglói dohányboltnál.

Három trafikból is falbontással lopott a banda, a negyediknél tettenérés lett a vége

Fotó: részlet a videóból

A két férfi a zuglói dohánybolt falát megbontotta, majd az ellopott árut autójuk csomagtartójába tette. A rendőrök az autóban az ellopott termékeken kívül megtalálták a bűncselekmény elkövetésénél használt eszközöket, szerszámokat, illetve a jármű alatt az elkövetők eldobott kesztyűit is.

A gyanú szerint a két budapesti férfi a kevesebb mint egy hónap alatt elkövetett négy bűncselekmény során több mint kétmillió forint értékben lopott többségében dohánytermékeket, ezer doboznál is több cigarettát, árukat és váltópénzt. Az elkövetők két újpesti, egy óbudai és egy zuglói dohányboltból loptak.

B. Károlyt és B. Lászlót a Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói négyrendbeli lopás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2020. július 1-jén elrendelt"

- áll a BRFK közleményében.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

3dwhite
Micsoda mòdszer mint a kincskeresés
LauraEM99
Félelmеtes lаnуoк várnак rád itt!
--
www.lovexx.club
RuthBI75
Csak ezen аz оldalоn а legszebb busty сsibéк!
Кövеsse a linкеt, és nem fоg megbánni!
-
w­­w­­w­­.­­l­­o­­v­­e­­x­­x­­.­­c­­l­­u­­b

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok