A Blikk utánajárt a tragédia részleteinek.

Újabb részletek a fideszes képviselő haláláról: a polgármester autójával karambolozott, aki nem érzi magát felelősnek

Tragikus balesetben vesztette életét Koncz Ferenc (†60) fideszes országgyűlési képviselő. A politikus egy endurómotorral a legyesbényei polgármester, Lengyelné Bús Zita autójával ütközött tegnap reggel Bekecs belterületén. A rendőrség közlése szerint a polgármester az autójával éppen megfordulni készült, ekkor rohant bele motorjával a képviselő.

A polgármester férjének elmondása szerint a képviselő meglehetősen gyors tempóban érkezett, ez is az egyik oka lehetett a szörnyű esetnek.

Szerintünk jóval a megengedett sebességhatár felett, nagyjából 80 kilométer/órával mehetett a motoros. Ráadásul ki tudta volna kerülni a feleségem autóját, olyan nagy hely volt mellette

– mondta a férj, aki szerint a felesége nem érzi felelősnek magát a balesetért, mivel semmit sem lehetett látni a motorosból.

– Egy enyhe kanyarból jött, egy kisbuszt előzött, majd visszasorolt, miközben a feleségem fordult le az útról

– magyarázta.

Ami még inkább tragikussá teszi az esetet, hogy a szerencsétlen baleset résztvevői jól ismerték korábbról egymást, Legyesbénye ugyanis Koncz Ferenc választókerületéhez tartozik, így rendszeresen találkozott a képviselő és a polgármester. Két hete például nem messze a baleset helyszínétől adtak át közösen egy új felújított útszakaszt, egymás mellett álltak az útavatás alatt.

Koncz Ferenc haláláról Orbán Viktor miniszterelnök is megemlékezett a Facebook-oldalán.

„Drága barátom, Isten veled”

– írta egy régebbi közös képükhöz. Nemcsak a Fidesz, hanem az ellenzéki pártok is kifejezték részvétüket a képviselő tragédiája miatt.

A képviselő legesélyesebb kihívója két évvel ezelőtt Bíró László jobbikos politikus volt, aki a Blikknek azt nyilatkozta, megtörve áll a történtek előtt.

– Koncz Ferenc elsősorban édesapa, másodsorban pedagógus volt, rengetegen tisztelték és szerették. Részvétemet nyilvánítom a családnak és az ismerősöknek, mindenkinek, aki szerette

– mondta a tragédiáról szóló hírtől meggyötörten Bíró.

Forrás: Blikk

Kép: Pixabay

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

silber13
@advocat: A szerkesztőség seggét kellene szétrugni, hogy ilyen alpári megnilvánulásokat leközölnek!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kisvakond
"Szerintünk" az úr aki valszeg ott sem volt, beépített sebesség mérővel rendelkezik...
advocat
@liwidi: Egy ember meghalt! Mindegy milyen párti volt! Te baromállat! Ekkora eszed van. Csak a dugás? Szégyeld magad! De nagyon! És még finom voltam.
silber13
@advocat: A szerkesztőség seggét kellene szétrugni, hogy ilyen alpári megnilvánulásokat leközölnek!
Giovanni Alba
@silber13: Nem az első, és attól tartok nem is az utolsó ilyen eset. Mélyen felháborító kegyeletsértés. A múltkor az adminoknak címeztem ilyen témában egy hozzászólást. A tihanyi visszhang legalább válaszolt volna.
namihami
@jesz: Tévedsz. A végére kiderül majd, hogy az egyetlen vétkes a kisbusz vezetője volt. Az az egyetlen, aki nem fideszes. Akkor csak ő lehetett.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2020. August 13., 07:31
Demcsák Zsuzsa újrakezdte
Nagyvilág - 2020. August 13., 07:24
Megerőszakolták az amerikai börtönben a magyar rabot
Itthon - 2020. August 13., 06:05
Ennél remekebb nyári napot nem is remélhetünk