Megjelent a belügyminiszter rendelete az iskolaőrségről a pénteki Magyar Közlönyben. A jogszabály részletesen szabályozza az iskolaőrök alkalmazási feltételeit, ruházatukat, igazolványukat, valamint egészségügyi, pszichológiai alkalmassági feltételeiket, és azt, hogy hány fekvőtámaszt kell tudniuk megcsinálni, és mennyi idő alatt lefutni 1500 métert. Arról is szól a jogszabály, hogy nem nyilatkozhatnak a sajtónak és nem lehetnek tetoválva. Jogosítványait tekintve igazoltathatja „a biztonságot sértő vagy veszélyeztető személyt”,szükség esetén testi kényszert, bilincset, vegyi eszközt, rendőrbotot alkalmazhat kiskorúakkal szemben is, ha az illető magatartása ezt indokolja. De ütnie, rúgnia nem szabad. Az iskolaőrök képzéséről kiadott másik jogszabály szerint meg kell tanulniuk, hogy támogassák a a pedagógusok, oktatók munkáját, és működjenek együtt velük , továbbá az iskolaorvossal, védőnővel, iskolapszichológussal, nevelési tanácsadóval.
Nem fenékig tejfel: az iskolaőr nem lehet tetovált, és ütnie-rúgnia sem szabad
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 8., 21:32
A DK jachtbortánnyal vádolja az egyik budapesti polgármesterjelöltet
Itthon
- 2024. May 8., 21:05
Mindent tagad a belügy – Nem blokkolják a netet
Itthon
- 2024. May 8., 20:39
Meszeltek a csornai fantomgyárnak – Bukta a tízmilliárdos állami hitel is
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 8., 07:00
Vásárlás határok nélkül – Földbe döngölik a magyar webáruházakat a külföldi óriások
Itthon
- 2024. May 7., 19:55
Felmondhat a fogtündér – Fogakat növesztő gyógyszer tesztje indul hamarosan
Szórakozás
- 2024. May 7., 13:35
Sztárbox: Itt a váratlan fordulat – Istenes Bence bunyózik Molnár Áron helyett az 1 millió dolláros nemzetközi bokszversenyen
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás