Folytatódik a dili.

Novák Előd nem bír leállni: még egy városházáráról szedte le a szivárványos zászlót

Az önkormányzat feljelentést tesz a képviselő ellen, aki az újbudai városházáról is leszedte a szivárványos zászlót.

Újbuda önkormányzata hétfőn helyezte ki a LMBTQ közösség szivárványos zászlaját a városházára, kedden azonban Novák Előd eltávolította azt, ezt az önkormányzati képviselő írta közleményében.

A DK fővárosának minősülő Újbuda immár a homoszexualizmus fellegvára is lett"

– írta a Mi Hazánk politikusa.

"Az ország ötödik legnagyobb önkormányzata, Újbuda is garázdaságot kimerítő módon felvonta a sokakban megbotránkozást keltő LMBTQP-zászlót, ezért helyi önkormányzati képviselőként kötelességemnek éreztem a törvényes rend helyreállítását a szivárványos lobogó levonásával és eltüntetésével, egyúttal elvárom a garázda elkövetők rendőrségi előállítását."

– írta Novák, aki azt is közölte, hogy panaszt nyújtott be a jegyzőnek.

Újbuda Önkormányzata később azt közölte, hogy feljelenti Novák Elődöt, amiért a polgármesteri hivatal elé felhúzott zászlót leszedte és ellopta, valamint megrongálta a zászlótartó rudat.

A Demokratikus Koalíció egy nyitott, sokszínű, befogadó társadalomban hisz. Éppen ezért elítélünk minden kirekesztő, nemi identitás alapján megbélyegző, szélsőséges megnyilvánulást. Magyarországon az LMBTQ csoport tagjainak is ugyanolyan jogaik vannak, mint bárki másnak"

- közölte az önkormányzat, hozzátéve, hogy a szivárványszínű zászlót újra kitűzik majd.

hozzátették, hog a szélsőséges Mi Hazánk Mozgalom alelnökét, amiért a polgármesteri hivatal elé felhúzott szivárványszínű zászlót, a zászlótartó rúd megrongálásával leszedte és ellopta. A DK-s vezetésű, XI. kerületi önkormányzat a magyar zászló mellé természetesen újra kitűzi a szivárványszínű zászlót.

Novák Előd vasárnap a budapesti városháza épületéről szedte le a szivárványos zászlót egy 15 méteres létra segítségével. Megpróbálta kicselezni a rendőröket, de elkapták.

Múlt héten Fradi-szurkolók szaggatták le a szivárványos zászlót a ferencvárosi városháza épületéről, de az önkormányzat egy másik zászlóval pótolta azt.

A Főpolgármesteri Hivatal homlokzatára augusztus 14-én került ki az LMBTQ közösség zászlaja, a rendszerváltás óta először. Budapesten hagyományosan a nyárnak ebben az időszakában tartják a Budapest Pride Felvonulást, de idén csak fesztivál lesz kisebb eseményekkel a koronavírus-helyzetre tekintettel.

Forrás: hvg

Kép: Pixabay

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
" A Demokratikus Koalíció egy nyitott, sokszínű, befogadó társadalomban hisz. Éppen ezért elítélünk minden kirekesztő, nemi identitás alapján megbélyegző, szélsőséges megnyilvánulást. Magyarországon az LMBTQ csoport tagjainak is ugyanolyan jogaik vannak, mint bárki másnak"
...ja, azért nyüszitett a parlamentre kitűzött székelyzászló miatt...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@Pegero: tegnap, 22:11 ♦ "Ha a szarból trágya lesz, egyből kocsin viteti magát." (Hofi)
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/79784476_692136704526399_5674374744091131904_n.jpg?_nc_cat=111&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=_-DWm_Zd_3YAX_HonR6&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=1d1078f3b52e9c25179a4f5976614159&oe=5F54B018
Az Örökké Élő Géza az egyik ’90-es évek eleji kabaréjában az ilyen újsütetű keresztény-nemzeti-konzervatív-demokratákról azt mondta, hogy “Te! Most már ott tartunk, hogy lassan a szar húzza le a vécét!” … Hát már ott tartunk. … A szag is olyan. … Bennem meg elmúlt a Daedalon hatása, így e posztnak most itt a vége!
Csizmás Kond
@Eladott Ország: ...vagy ki vagy se...de te amint látszik többször is.
csak úgy....
ez a novák még ránézésre is langyi és ha kinyitja a csörikét...
csak nem a turkálóból szerezte dóri?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.