A kormány azt reméli, hogy minden hónap foglalkoztatottsági mutatója eléri az egy évvel korábbit – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai Kormányinfón.

Megszólalt a kormány Szijjártó nyaralásáról
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2020. augusztus 19-én. MTI/Balogh Zoltán

A gazdaság-újraindítás és a munkahelyteremtés fontosságát kiemelve arról beszélt: az idei év első felében az Európai Unió minden államában gazdasági visszaesést mutattak ki, de a magyar visszaesés kisebb az uniós átlagnál, és várakozások szerint erősödni fog ez a trend.

Hozzátette: júliusban 4 millió 460 ezren dolgoztak Magyarországon, ez 2600 emberrel több a januárinál, ám néhány tízezerrel elmarad az egy évvel korábbi adattól, ugyanakkor június 15. óta a regisztrált álláskeresők száma folyamatosan csökken.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta:

a gazdaságélénkítésre a kormány 1756 milliárd forintot helyezett ki már, és ennek is köszönhetően a foglalkoztatási adatok terén Magyarország "kifejezetten jól áll".

Gulyás Gergely közölte: a kormány támogatja, hogy a Millenárison Álmok álmodói címmel kiállítást rendezzenek, az ehhez szükséges forrásokat rendelkezésre bocsátja. A Millenáris a tervek szerint közcélú alapítvány formájában működik tovább – fűzte hozzá.

Megjegyezte: arról is döntöttek, hogy a kormány 2,5 milliárd forintot ad a Magyar Tenisz Szövetségnek a szükséges konszolidáció megkezdésére.

A miniszter kérdésre válaszolva közölte, tudnak arról a szándékról, hogy Szerbia és Észak-Macedónia között kerítés épülhet a migráció visszaszorítására, és ebből is arra következtetnek, hogy mára sokan átveszik azt a magyar megoldást, amit korábban többen elfogadhatatlannak, embertelennek neveztek.

Kiemelte, az Európai Unió csak akkor tudja megvédeni a határait, ha nem engedi be a területére azokat, akiknek nincs joguk a menekültsátuszhoz.

A Miniszterelnökség vezetője a Szijjártó Péter nyaralására vonatkozó kérdésekre válaszolva úgy fogalmazott,

a kormány egyetlen tagjának nyaralása után sem nyomoz, a külgazdasági és külügyminiszter pedig a fehéroroszországi helyzet miatt arra kényszerült, hogy családi nyaralása alatt is folyamatosan dolgozzon.

Gulyás Gergely aláhúzta, biztos abban, hogy Szijjártó Péter a nyaralása alatt is betartott minden jogszabályt, azokra a kérdésekre pedig, hogy kinek a meghívását fogadta el, illetve hol nyaralt, neki kell válaszolnia, ha kíván.

A miniszter közölte, az Európai Unió egyhangúlag hozta meg azt a döntését, amellyel nem ismeri el a fehérorosz választások eredményét. Kiemelte, a Fidesz alapítása óta kiáll a gyülekezési jog alkotmányos formában történő gyakorlása mellett, szemben a mostani ellenzékkel, amely a "2006-os gyalázat" mellett többször korlátozta a gyülekezési jog gyakorlását.

Az erre vonatkozó kérdésre válaszolva hozzátette, Oroszország meghatározó tényező a régióban, ezért az Európai Uniónak partnerként kell tárgyalnia ezekben az ügyekben, "mert ha az erő fog dönteni, akkor az Európai Uniónak nincs hadserege".

Az M0-s autóút déli szektorának felülvizsgálatával kapcsolatban elmondta, egy a Strabag cég által beépített új saru tört el, amivel kapcsolatban fontosnak tartják a kivitelező felelősségét. "Ilyen, ha külföldi cégekkel dolgozik az ember" – mondta. Közölte, szeptember elsejétől szűkített formában, de három sávban indulhat meg a forgalom az érintett szakaszon.

Soros György Orbán Viktorról tett legutóbbi nyilatkozatáról a miniszter azt mondta: a magyar miniszterelnök egy diktatúra idején küzdött a demokráciáért és a szabadságért, ezért egy önkényuralmi rendszerrel összefüggő vád vele kapcsolatban abszurd. (Soros György egy interjúban azt mondta, a CEU ügyében Orbán Viktor Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök példáját követte.)

Gulyás Gergely szerint "cicaharc" folyik a baloldalon, miközben már megállapodtak a közös indulásról. Mivel Gyurcsány Ferenc tényszerűen a legerősebb ellenzéki párt vezetője, ha a baloldal jutna kormányra, nem lehet, hogy neki ne lenne döntő befolyása – vélte.

A miniszter közölte:

a nyugdíjasoknak a rezsiutalványt a jelenlegi helyzetben nem tudják megígérni,

viszont a nyugdíj-kiegészítés törvényhez kötött.

(MTI)

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
@Horizont: Ha agyilag egyáltalán képes lenne felfogni, hogy miket mondatnak el vele akkor ez igaz is lehetne. De így...!?!?!? Egyébként se bíznak rá bonyolultabbat, csak fel kell olvasnia a ""véleményét"".
És a papír nem tiltakozik.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Justitia
@Csibi: Neked meg az agyad sötét, mert iskolázatlan vagy és fidesz agymosott, gonolkodásra képtelen szutyok.
Csibi
@Justitia: Hmmm!
Meglep a nagyfokú műveltséged! Lehet, hogy igazad van de az az igazság, hogy mi nagy család vagyunk, nem járattak bennünket iskolába! Ezért sem írni, sem olvasni nem tudok rendesen. Arra a kevés tudásra, amivel most rendelkezem, itt tettem szert köztetek a Propelleren. Tőled is már sokat tanultam!
Justitia
@Csibi: Miért lep meg a nagyfokú műveltségem? Mert te ezt csak alulrúl nézed?
Justitia
@Csibi: "az igazság, hogy mi nagy család vagyunk, nem járattak bennünket iskolába. Ezért sem írni, sem olvasni nem tudok rendesen"
azt látom, ki írogat helyetted a nevedben?
Justitia
. @Csibi: "Arra a kevés tudásra, amivel most rendelkezem, itt tettem szert köztetek a Propelleren"
Hát igazad van, igen csak csekély tudásra tettél szert.
Csibi
@Justitia: Mit is mondhatnék erre?
A meggyőzés nehéz dolog! Idióta, agymosott seggfej embert meggyőzni arról, hogy idióta, nem lehet! Nem is próbálkozom, csupán annyit jegyeznék meg, hogy agyhalott idiótára szellemi ökölcsapást még én sem tudok mérni. Egyébként miután kiderült, hogy sem írni, sem olvasni nem tudok rendesen, jogosan kételkedsz azt illetően, hogy a hozzászólásaimat én írom-e?! Való igaz, a titkárnőmnek diktálom, hogy mit írjon neked!
Így megfelel?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.