Az eddigi tapasztalatok szerint minden ötödik, a koronavírus-fertőzésen átesett ember szervezete termel elegendő ellenanyagot, így tőlük le lehet venni a vérplazmát – mondta Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

A rektorhelyettes szerint az ellenanyag néhány hónapon keresztül megtalálható a betegségen átesettek szervezetében, így a várplazmájuk felhasználható az úgynevezett plazmaterápiához.

Kiemelte, hogy

minden beteg jobban lett, aki eddig plazmát kapott, s a javulás – a gyulladásos panaszok csökkenése – már másnap jelentkezett.

Sőt, ha a terápiát időben végezték el, akkor ez elegendő volt ahhoz, hogy túléljék a betegséget – tette hozzá.

Kitért arra is, a plazma – fagyasztva – néhány hónapig eltartható készítmény; az orvosok most az első hullám idején levett plazmákat használják fel, de ezen a héten kezdődik az új vérplazmák begyűjtése.

Lacza Zsombor szerint egy betegtől egy és három egység közötti vérplazmát tudnak levenni, s körülbelül ennyi kell a terápiához is, tehát egy donor egy betegen tud segíteni.

Szólt arról is, hogy a magyar kutatók jelenleg azon dolgoznak, hogy a vérplazmában található hasznos molekulákból egy koncentrátumot készítsenek és így gyógyszert állítsanak elő, de ennek az átfutási ideje 1-3 év között van.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2020. October 28., 06:34
A járvány miatt nem tudják eladni Gesztesi Károly házát
Szórakozás - 2020. October 27., 20:16
Eljegyezték Gwen Stefanit
Szórakozás - 2020. October 27., 17:19
Igazi Bob Dylan relikviák kerültek elő