Még 2017-ben írta meg a 444, hogy Mondok egyik cége EU-s támogatásból vadászpanziót épített, majd az épületbe beköltözött a polgármester. Részben ezzel az üggyel összefüggésben most költségvetési csalással és közokirat-hamisítással vádolják, ezen kívül eddig annyi retorzió érte, hogy vissza kellett fizetnie a vadászházra kapott 35 milliós támogatást. Izsák a független Kutas Tibor nem egészen egy éves polgármestersége után ocsúdik újra a fideszes valóságra: Kutas, aki 2019 őszén szoros versenyben, 39 szavazattal verte meg Mondokot, a nyár elején lemondott, miután ismeretlenek betörték az autója szélvédőjét. „A Mondok ebben a helyzetben simán csak vett volna egy új autót, sőt inkább vetetett volna egyet az önkormányzattal” – mondták a helyiek, akik egyöntetűen jóravaló embernek írták le az egyébként középiskolai matematikatanárként dolgozó Kutast, de mindenki hozzátette: sajnos nem volt politikusnak való alkat. „Minden a kapcsolatokról szól ebben az országban. A Mondok...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Horizont
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@Málna: Nehéz annak segíteni, aki tesz a józan észre. De nem adom fel.
Nézd, a szent család:

civilhetes.net/elfogatoparancsot-adtak-ki-izsak-fideszes-polgarmesterenek-garazdasaggal-vadolt-fia-ellen

@Horizont: nem a józan észre tesz, hanem rád, ostoba fajankóra, a Propeller önkéntes hülyéjére :)
Málna
@Aki Én: Nem mentettem fel senkit. Mindig megpróbálod belémmagyarázni a hülyeségedet. Nem fog sikerülni. Elmondtam, miről van szó, minimális ésszel felfogható. Ennyi.
Aki Én
@Málna: Nem mondtál el semmit. Ostobán próbálsz mentegetni egy tolvajt.
Málna
@Aki Én: Döbbenetes sötétség van a fejedben. Legalább csendben lennél.
Aki Én
@Málna: Döbbenetes sötétség van a fejedben. Legalább csendben lennél, de inkább okoskodsz szünet nélkül. Mondom, add vissza a megbízatásod, mond meg, hogy hülye és felkészületlen vagy ehhez.
Intelligencia nélkül még kötözködni sem lehet.
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.