A járványügyi készültség időszaka alatt több mint egymillió esetben ellenőrizte a hatósági házi karantén betartását a rendőrség – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának helyettes vezetője szerdán online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert alezredes kiemelte: az elmúlt napon 12 719, tavasz óta pedig több mint 1 millió 71 ezer alkalommal ellenőriztek a rendőrök.

Tájékoztatása szerint jelenleg 27 449-en vannak hatósági házi karanténban, az elmúlt 24 órában 3280 emberrel szemben rendelték el ezt az intézkedést, amelyet 644 esetben a határátlépés során alkalmaztak.

Kiss Róbert elmondta: jelenleg 1815 ember használja a karantén ellenőrzésére szolgáló mobiltelefonos informatikai alkalmazást.

Az elmúlt 24 órában 32 esetben intézkedtek a rendőrök a hétfőn bevezetett szigorúbb védelmi szabályok megszegőivel szemben. Ezek közül öt esetben a tömegközlekedésben, további 27 esetben üzletekben és más helyeken kellett intézkedniük a rendőröknek.

A rendőrtiszt felhívta a figyelmet arra, hogy a jogszabály szerint 6 éves kortól mindenki köteles maszkot viselni tömegközlekedési eszközön, illetve ahol arra várakoznak, továbbá az üzletekben, bevásárlóközpontokban – kivéve az ott lévő irodákat, vendéglátó- és sportolásra kialakított helyeket –, valamint színházakban, mozikban, előadó-művészeti események helyszínén, múzeumokban, könyvtárakban, archívumokban, közművelődési, egészségügyi és szociális intézményekben és ügyfélfogadásra kialakított helyiségekben.

Kérdésre válaszolva Kiss Róbert elmondta,

a szórakozóhelyeken 23 órától reggel 6 óráig csak az ott dolgozók tartózkodhatnak, kivéve, ha áru átvétele, kifizetése, illetve étel elvitele történik.

A rendőrök ellenőrizhetik a védelmi szabályok betartását és megszegésük esetén intézkednek. A rendőrtiszt arra kérte az üzemeltetőket, hogy a szórakozóhelyeken tartassák be ezeket a szabályokat.

Kiss Róbert kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy

ha a tömegközlekedési járművön utazó nem tartja be a maszkviselés szabályait, a járművezető felszólítja erre, és ha ennek nem tesz eleget, a vezető nem indul tovább járművével, felszólíthatja a szabály megszegőjét, hogy szálljon le, illetve rendőri intézkedést is kezdeményezhet.

Ilyen esetben a rendőrség közérdekű üzem megzavarása miatt indíthat szabálysértési eljárást.

A rendőrtiszt figyelmeztetett arra is, hogy a tömegközlekedési eszköz vezetőjének bántalmazása közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűncselekményének minősülhet, amelyet a törvény súlyosan büntet.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Komka Péter

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Mit tehetnek a rendőrők!
.
A tintanyalók nyalják a tintát, jó pár pacával, a rendőrök pedig az operenciás izén túl, innen "is", szájmaszk nélkül
.
---Belarusz: A rendőrök ellen küzdő 73 éves nagymama a tüntetők új emblematikus alakja
.
hu.euronews.com/2020/09/22/belarusz-a-rendorok-ellen-kuzdo-73-eves-nagymama-a-tuntetok-uj-emblematikus-alakja?utm_source=newsletter&utm_medium=hu&utm_content=belarusz-a-rendorok-ellen-kuzdo-73-eves-nagymama-a-tuntetok-uj-emblematikus-alakja&_ope=eyJndWlkIjoiOTA1MjMzMTg0OWRlMzE1YWIyNzAyMmUwMDljMmI5ZDkifQ%3D%3D
.
Mindenki azzal teszi a dolgát, amije van/lenne!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.