Zavaros okfejtése szerint a zsidók az új nácik, és csak ne pampogjanak. De aztán mégis visszakozott. Vámos Miklósig számos tiltakozást váltott ki, hogy az Orbán-kormány egyik miniszteri biztosa arról értekezett, egy zsidó származású üzletember tömeggyilkosságra és népirtásra készül Európában. A kormány és propagandája nem határolódott el a PIM-igazgatóról, Demeter maga pedig kitart az állításai mellett, sőt, megismételte azokat.

(Forrás: b1.blog.hu, RonaGyuri által)

85 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sgl
@sgl: 1 komment máshonnan: hvg.
"Orbán mindig akkor veszi elő az "antiszemita kártyát" a pakliból, amikor el akarja másról terelni a szót. A Fideszben senki sem csinálhat önállóan semmit. Demeter központi utasításra hergeli a közvéleményt.
Tegnap 152 halálos áldozat volt bejelentve, ma 156 bejelentett haláleset volt a járvány miatt. Ez valószínüleg töredéke a tényleges esetszámnak. A járványkezelés végzetesen dilettáns kezelése valamint az EU-s vétó (amiben orbán veszíteni fog) a két lényeges ügy, amit jelenleg a fidesz képtelen kezelni. Teljesen kicsúszott a vezetés kezéből a gyeplő. Száguldunk a szakadék felé."

Én is terelésnek látom - 10 éve mondom nincs kormámyzás csak kommunikáció,- mert 1000 milliárdot loptak ki a napokban.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
Hogy milyen bánásmódra számíthatnak, akik ujjat húznak az új náci kultúrpápával, azt jól illusztrálja egy szövege, amit egy neki nem tetsző kritikára válaszul írt: “Izennénk az illetőknek, hogy el fogjuk játszani az ujjaikon az Örömódát kalapáccsal. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ráütünk pl. a gyűrűsujjra, és az egyáltalán nem tisztelt zsurnaliszta kiadja a kívánt hangot, pontosabban: szolmizálva énekel. Arra kérnénk az urakat, hogy gyakoroljanak. Mert ahányszor elrontják, újrakezdjük”.
Ez az új kulturális irányvonal, a NER rátalált önmagára.
Gazella
@legott: origo tiszta narancs médialakáj
Gazella
@Nessy: jól értelmezted. Annak kell bocsánatot kérni akibe 5x belerúgnak.
csipetke
@csak úgy...: 15:13 Kedves vagy,de a fiatalságom nyom nélkül gyógyult..:) A többiben igazad van,néha nem bírom megállni,ha nagy baromságot,vagy hazugságot olvasok,és beleszaladok
csak úgy....
@csipetke: az idióták ellen egy rövid höss pics hasznosabb, mint a hosszas tényföltárás! :)
sgl
nemgogol.blog.hu/2020/11/30/demeter_szilard_batyja_soros-osztondijas_volt
Demeter:
A nemgogol.blog derítette ki, hogy a PIM vezetőjének bátyja, Demeter Márton Attila, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Filozófiai Intézet igazgatója, csaknem negyed századon át, egészen pontosan több mint 23 évig volt Soros-ösztöndíjas. Ez egyébként az egyik leghosszabb ideig folyósított egyéni támogatás volt Soros Györgytől, de emellett még a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a magyar kormány által szintén állandóan bírált Európai Unió (EU) is ösztöndíjjal finanszírozta Demeter Mártont.

Persze nem a PIM igazgatójának testvére az egyetlen Soros-ösztöndíjas, mivel Orbán Viktor mellett szinte a teljes Fidesz vezérkar Soros György pénzén politizált hosszú évekig.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Technika - 2021. January 15., 21:07
Húszéves a Wikipédia
Itthon - 2021. January 15., 19:50
Elfogtak hat külföldit Budapesten