A Covid–19 elleni vakcina már több tucat országban bevetésre vár.

A Blikk megpróbált utánajárni, itthon a politikusok mikor kaphatják meg oltást. Mint kiderült, ők abban hisznek, hogy előbb azok kapjanak, akiknek muszáj.

Orbán Viktor akkor oltatja be magát, amikor sorra kerül

– közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a lap kérdésére, hogy mikor kapja meg a vakcinát Orbán Viktor. Áder János államfő sajtóirodájától egyáltalán nem érkezett válasz.

Az előírások szerint először azok az egészségügyi dolgozók kapják meg a vakcinát, akik az intenzív, illetve a sürgősségi osztályon kezelik a betegeket, utána jön a többi kórházi dolgozó.

Mivel én nem az intenzív osztályon dolgozom, ezért majd csak akkor kapom meg a vakcinát, ha az én csoportomra kerül a sor. Hamarosan az idősotthonokban dolgozók és az ott élők kerülnek sorra

– válaszolta korábban a Blikk kérdésére dr. Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter.

„Az oltási terv kidolgozása a Nemzeti Népegészségügyi Központ hatáskörébe tartozik, nem az Országgyűlés Hivatalának feladata” – közölte az Országgyűlés Hivatalának Sajtóirodája.

Kiderült, Orbán Viktor mikor oltatja be magát

„A Fidesz-frakció tagjait nem illeti meg semmilyen különleges bánásmód, és nem terveztük a képviselők külön oltását. A legfontosabb, hogy először a védekezésben részt vevők és a krónikus betegek kapják meg a vakcinát, azután mindenki más. A politikusoknak a sor végén kell állniuk” – így reagált a nagyobbik kormánypárti frakció.

A fentieket erősítette meg a Jobbik elnöke is.

Hozzám, mint frakcióvezetőhöz, nem jutott el oltással kapcsolatos jelzés a hivataltól. Képviselőink maguk döntenek arról, élnek-e majd az oltás lehetőségével – fogalmazott Jakab Péter, a párt elnöke.

A DK-nál sem készülnek a sor elejére beállni. „Semmilyen konkrét információnk nincs a vakcina beadásával kapcsolatban, az oltás megszervezése a kormány feladata” – írták.

Cikk- és címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

(blikk.hu)

62 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Milyen előzékeny lett ez a büdös Köcsög...!! Azt hittem ,már ott tülekedik a 3000 ezer önkéntes között ,a kondájával együtt,,,,orosz vakcinára várva...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
terlasz
A min.elnök kiemelten védett személy... Az a baj, hogy O. kiemelten hazug is az egyéb "jó" tulajdonságai mellett.
Lepényleső
...majd ha fagy?

(Az orosz ellenanyagot kivéve amiről kevesen tudnak valamit,"~ eddig a kapott vakcinákat és az elkövetkező
80 000 adagot kizárólag az Unió biztosította Magyarország számára,és még véletlenül sem hazai beszerzésről
van szó",- mondotta volt Dr. Komáromi Zoltán.)
Eladott Ország
@sgl: tegnap, 11:26 ♦ Ezt nem csak a DK ellenzi.Van elég jóváhagyott európai/amerikai vakcina amiből lehetne választani. Véleményem szerint ez is Orbán EU ellenségét és külön utasságát igazolja. Csak a bosszú jár állandóan az agyában, ideje elkergetni a hatalomból a bandájával együtt! Mi egy közösséghez tartozunk, nem a kipcsakokhoz.
kissé felnőttem
@szegfue: akkor keressétek meg orbánunk doktoriját ő irta nem ő ? de a lap alján már kiment a papirlapról majd nem hogy azt sem tudta befűzni
szaboria1
Havasi már rég tudja, hogy bevan oltva. Az úgynevezett influenza oltása csak kamu volt.
szaboria1
@yazo64: Igazad van mindenben Ő akar az első lenni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.