Szívesen látják a Fidesz európai parlamenti képviselőit az Identitás és Demokrácia  frakcióban – közölte szerdán Jörg Meuthen, az Alternatíva Németországnak nevű német ellenzéki párt társelnöke, az ID-frakció képviselője.

A szélsőjobboldali, populista, bevándorlás-ellenes AfD tárt karokkal várja a Fideszt
Kép:abc.net

Az EP negyedik legnagyobb frakciójában dolgozó német képviselők vezetője közleményében kifejtette:

nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor és a Fidesz tartalmilag sokkal közelebb áll az ID-hez, mint az Európai Néppárthoz 

Ez a közelség megmutatkozik a migráció, az identitás és a nemzeti szuverenitás kérdésében.

Tette hozzá megjegyezve, hogy a Fidesz mindig is

az álkonzervatív EPP konzervatív fügefalevele volt

A Németországban a szociáldemokratákkal kormányzó jobbközép pártszövetségtől jobbra álló párt társelnöke kiemelte, hogy a Fidesz távozása az EPP-frakcióból

mindenekelőtt Manfred Weber és a CDU/CSU súlyos veresége

Mint írta, az AfD, és minden bizonnyal az ID többi delegációjának részéről senki nem ellenezné a Fidesz csatlakozását, éppen ellenkezőleg, közös meggyőződés, hogy Európa hazafias és szabadelvű erőinek együtt kell működniük.

Novák Katalin a Fidesz külügyekért felelős alelnökeként szerdán közölte, hogy pártja az EPP-frakció belső szabályzatának megváltoztatása miatt elhagyja a képviselőcsoportot.

Forrás:MTI
Címlapkép:abc.net.au

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rokker33
Pont odavaló a fidesz a náci pártba...Majd együtt egyszerre kiabálják Soros Brüsszel migráns xD xD
rokker33
Pont odavaló a fidesz a náci pártba...Majd együtt egyszerre kiabálják Soros Brüsszel migráns xD xD
namihami
Megint összefújja a szél a szemetet.
Nácik és hungarista nyilasok. ""Világ nácijai, közösüljetek--egymással!"" Úgy ""szájeresen"", egyébként is közületek jött.
Nessy
Megtalálta zsák a foltját. Majd Orbán mentorálja őket!
csak úgy....
áldásom rájuk! marhára gyorsan kinyomják majd egymás szemit...
a német nácik fölsöbbrendüek,azoknak egy ,hogy is hívják nem fog dumálni.. :)
csak úgy....
mióta kiderült,és itt nyugaton is híre ment,hogy orbán nem egy tisztakezü politikus és a család,haverok elörébb van mint a nép, ...a renomé kaputt!:)
a németek gyülölik a korrupt politikusokat!
Béla333
A szélsőjobbos pártokat pénzeli a Putyin?!
Jó helyre készül a Fideszes maffia, így már tagadni sem kell, hogy ki a megbízója a Fidesznek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.