Orbán: Most nem a felelősségre vonás ideje van, hanem a munkáé. Orbán Viktor vasárnap reggel a Kossuth Rádiónak adott interjújában ismertette a magyar járványhelyzet jelenlegi állását. Elmondta, az operatív törzs úgy döntött, hogy a vakcinaregisztrációnál nem időrendi sorrendben fognak haladni az oltással, az idősebb, 60 év feletti regisztrált állampolgárokat előreveszik, ugyanis ők vannak igazán veszélyben. A rezidenseket és végzős orvostanhallgatókat is munkába állítják a járványhelyzet kezelésére. Hangsúlyozta, hogy az oltás kérdésében nem lehet átpolitizálni a dolgokat, ám szerinte az ellenzék nem a vakcina ellen küzd, hanem ellenük. Szerinte az ellenzék oltásellensséget szít,kamuvideókat terjeszt, valamint politikai kérdést csinál a vakcinából. Elmondta, a probléma része, hogy az oltásellenesség az egészségügyben is jelen van, azonban„most nem tudjuk kisimítani ezt, majd meg kell beszélni, de most nem a felelősségre vonás ideje van, hanem a munkáé”.

Forrás: merce.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Hadovál összevissza, semmi konkrétum. Teljesen megzakkant...
RonaGyuri
Dagadt bunkó! Te és a felelősség?? Soha semmiért sem vállaltad! A munka pedig csak fikció nálad! =))
tudode
Talpra magyar, hí a Viktor oda ahol
.
Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
.
Jobban tenné ha a járványkezelésből kiszállna a nagíyívű terveivel!
.
Azzal amit 11 év alatt "csak" a járvány idejére "halasztott", az un. "munka" , és a gyűjtögető életmód, a MUNKA TÁRSADALOM hevében!
.
------ Így gazdagodtak meg az Orbán család tagjai
444.hu/2020/08/21/igy-gazdagodtak-meg-az-orban-csalad-tagjai
------------------------------------
.
!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.