A filmkészítők semmit sem árulnak el a sajtóban már „Gyurcsány-film” néven emlegetett Budapesten zajló filmforgatásról, de a Telex szeront már forog a film az őszödi beszéd utáni eseményekről. Az Index úgy tudja, egy angol rendezőt bíztak meg a forgatással. Gyurcsány Ferenc Hugh Granttől hallaná az őszödi beszédet.

A most zajló titokzatos filmforgatásról múlt vasárnap tudósított a Telex. Az általuk közzétett felvételeken, melyeket egy ismeretlen személy készített,

egy kiégett autó és egy rendőrségi rohamjármű látható a Magyar Televízió korábbi székhelye előtt, a Szabadság téren.

Február közepén pedig a Telexhez eljutottak olyan információk is, miszerint egy castingcég egy Gyurcsány Ferenchez kötődő filmbe keres szereplőket.

A Demokratikus Koalíció egészséges humorérzékkel reagált a készülő filmről szóló hírekre.

Gyurcsány Ferenc korábban nagyon meggyőzően alakította Hugh Grantet egy videóban, reméljük Hugh Grant viszonozza ezt a szívességet, és ebben a filmben ő alakítja Gyurcsány Ferencet.

– közölte az Indexxel Barkóczi Balázs a DK szóvivője.

Ezután Gyurcsány Ferenc ma egy Facebook-poszttal is jelentkezett, amelyben azt írta:

Hallom, hogy a Fidesznél 800 millióból forgatnak Gyurcsány-mozit 2022-re. A forgatókönyvnek nyilván nem lesz egy igaz mondata se, ezért én csak azt kérem, hogy engem Hugh Grant játsszon el:)

Mondjuk én az orbáni korrupcióról is tudnék egy jó filmet csinálni. Lehetne a címe: “Jackpot – míg a Lőrincék el nem válnak”.

Mit gondoltok?

Hallom, hogy a Fidesznél 800 millióból forgatnak Gyurcsány-mozit 2022-re. A forgatókönyvnek nyilván nem lesz egy igaz...

Közzétette: Gyurcsány Ferenc – 2021. április 13., kedd

Forrás: Index.hu,Telex.hu, ATV.hu

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Az összefogás jól tenné -- tekintettel a járványra -- frekventált helyeken levetítenék a Helló diktáror c. filmet
.
----- "Hallo, Diktator" - Orbán, az EU és a jogállamiság
www.youtube.com/watch?v=0qmdfkGM88U&t=1449s
-------------------------------
.
Hadd tudja meg a magyar mit művel a nemzethy szájhős!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Rockxy
"Gyurcsány keményen beszólt..."
annyit ér, mintha lágyan szólt vóna ki.
durbincs
@RonaGyuri: aki @zsupumi:aki @Aki Én: - is Mert maguktól az 50IQ-s bérköcsögöktöl mit várhat az embőr ? kisdoktorit ?
durbincs
@sgl: @sgl: _Ápropo ? azt a kedves mama fut még lent a csillesoron ? maga nagyon lenullázott senki , agyi reccsent ?...
Mert a mélybe a csillesoron atárnákban ? Denevérquanoval-oltanak ? már Análisan ?
durbincs
@Gyurka80: ennek az 50IQ-s @Aki Én: nicnek ,csak max betenitott denevére van ? de a bányába ez már luxus kategory ?
durbincs
@Néro: Ja mert szép a langyi világ ?
durbincs
@T-Boly:aki @Néro: is Mert maga 50IQ-s rottyant ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.