Minden ok nélkül, hátulról ütött meg egy 25 éves férfi Győrben egy kismamát, a támadót hamar kézre kerítették.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint május 3-án 10 óra 20 perckor arról kaptak bejelentést, hogy Győrben, a Liezen-Mayer utcában megtámadtak egy kismamát.

Kismamát ütött le egy férfi Győrben, hamar elkapták

Fotó: police.hu

A közlemény szerint a nő elmondta, egy ütést érzett a tarkóján, amitől térdre esett. Körülnézve egy sötét ruhás, maszkos férfit látott a közelében, akit kérdőre is vont, de a férfi nem felelt, hanem elindult az Erzsébet-liget irányába.

"Az asszony kiabálására egy járókelő figyelt fel, aki odalépett hozzá, hogy segítséget nyújtson. Ezt látva a feltételezett elkövető visszafordult, majd megszaporázta a lépteit és futva elhagyta a helyszínt. A kismama személyleírása alapján a győri járőrök beazonosították, és rövid időn belül a Bajcsy-Zsilinszky utcában elfogták a verekedőt.

A nyomozók I. József 25 éves lakcím nélküli férfit – őrizetbe vétele mellett – garázdaság és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsított elismerte a tettét, azonban nem tudott érdemi választ adni arra, hogy miért bántotta a számára ismeretlen nőt"

- olvasható a rendőrség közleményében.

Forrás: police.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.