Megkezdi működését a koronavírus miatt árván maradt gyereket segítő alapítvány – jelentette be Áder János köztársasági elnök, a szervezet alapítója szerdai sajtótájékoztatóján.

Áder: megkezdi működését a koronavírus miatt árván maradt gyereket segítő alapítvány
Fotó:MTI/Bruzák Noémi

Az államfő a Sándor-palotában tartott eseményen közölte:

az alapítvány bírósági bejegyzése kedden megtörtént, a szervezetnek már van OTP-számlaszáma és adószáma is, így mára az alapvető technikai feltételek rendelkezésre állnak ahhoz, hogy elkezdjen működni.

Emlékeztetett:

bő három hete jelentette be egy interjúban, hogy feleségével, Herczegh Anitával egy alapítványt szeretnének létrehozni, aminek célja, hogy a koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt gyermekeket segítse a jövőben.

Hozzátette:

nem egyszeri, hanem folyamatos segítségre gondolnak, lehetőség szerint addig, amíg ezek a gyerekek nagykorúvá nem válnak, szakmát vagy diplomát nem szereznek. Így ez akár egy-két évtizedre szóló program 

Áder János kiemelte:

amikor a Regőczi István Alapítvány létrehozását bejelentették, 600 érintett gyermekről és 400 családról tudtak, de a helyzet azóta tovább romlott, már közel 800 gyermekről, és 522 olyan családról van tudomásuk, ahol ez a tragédia bekövetkezett.

Áder János megköszönte a sajtónak, hogy az alapítvány létrehozásának szándékáról hírt adott, és azoknak is köszönetet mondott, akik késlekedés nélkül jelentkeztek és támogatási szándékukat megfogalmazták.

Elmondta:

kaptak pénzügyi természetű támogatási ajánlatokat, de érkeztek olyan felajánlások, amelyek jogi, illetve pszichológiai segítségnyújtásról, valamint kulturális produkciók megszervezéséről szólnak.

Elmondta: a szervezeti-jogi-pénzügyi háttér megteremtése komoly feladatot jelentett, és folyik az a munka is, amelynek célja, hogy információt szerezzenek az érintett családokról. Ezzel párhuzamosan zajlik a szövetségesek – azon civil és karitatív szervezetek – keresése, amelyek a további munkában az alapítvány segítségére lehetnek.

A munkát a mai nappal elkezdjük. Mindenkiben ég a tettvágy és úgy gondoljuk, hogy függetlenül attól, hogy még további szervezeti, pénzügyi és technikai kérdéseket meg kell oldani, a segítségnek minél hamarabb az érintettekhez, a gyermekekhez és a családokhoz kell érkeznie

- fogalmazott Áder János.

Forrás:MTI
Címlapkép:MTI/Bruzák Noémi

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@Horizont: Nekem mint politikus tetszik mert mint ember a feleségének és a nőknek kéne tetszedjen...na meg ma már vannak ilyen senene fiukák esetleg azoknak.
...és elmagyrázom...alapos, nem locsog ha kell ha nem, nem üti bele az orrát amibe nem kell...stb.
...és komolyan kérdeztem.
Béla333
Alapítvány... Ez a maffia szótárában a pénzek kilopásának a terepe.
Bajuszos szarnak is be kell valamit tenni a maffia nagy pénztárába...
Pegero
@CsipkeRózsa: Nem midig??? Mikor voltam az?!
CsipkeRózsa
@Pegero: Az előbb még azt mondtad, udvarias vagy, most már úgy tudod, nem voltál soha?
Pegero
@CsipkeRózsa: Az előbb az tegnap volt, ma meg már ma van!
Azt hiszed emlékszem a poszt-covidos agyammalmi volt tegnap?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.