Az egész azzal kezdődött, hogy a hétszeres Forma-1-világbajnoknak a magyarországi homofób törvény sem kerülte el a figyelmét, így fel is szólalt ellene.

Hamilton az új Soros? Varga Judit után Németh Szilárd is kiosztotta a hétszeres Forma-1-világbajnokot

Utána persze azonnal Varga Judit is beoltotta Lewis Hamiltont.

Javaslom Lewis Hamiltonnak is, hogy mielőtt butaságokat állít, olvassa el a magyar gyermekvédelmi törvényt. A cipész maradjon a kaptafánál, a FORMA 1-es pilóta pedig az autóversenyzésnél

- üzente neki.

Most Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője is megszólalt az ügyben, amikor Verstappen elmondta véleményét az országról. 

Évente általában 2-3 alkalommal, ha tehetem eljövök Budapestre, mert ez egy gyönyörű város, szép épületekkel, amiket érdemes megnézni. A magyar emberek imádják a versenyzést, igazi szenvedéllyel szurkolnak. Kemény itt versenyezni, de ezt akkor értettem meg igazán, amikor először kipróbáltam... A gulyáslevest pedig nagyon szeretem, sosem maradhat ki, ha Magyarországon vagyok

- nyilatkozta a pilóta.

Míg az előbbi LMBTQ-s propagandistaként, valótlanságot állítva, a holland pilóta európai úriemberként, tisztelettel nyilatkozott vendéglátójáról, Magyarországról: Hajrá, Verstappen! Hajrá, Magyarország!

- tette hozzá a rezsibiztos.

Bár, azt érdemes megjegyezni, hogy Hamilton nem az országról, csak annak politikai vezetéséről tett megjegyzést, de úgy néz ki, ezt ők már nem értették.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@Horizont: Sehogy. De így választás előtt elindult a verseny, ki tud nagyobb szamárságot mondani! Aki sértőbb és gorombább bonusz pontot kap!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@Shikari: Lehet utálni, de vezetni tud! A világbajnoksághoz kevés a jó autó, tehetség is kell! És itt nincs sem pártállás, sem nemi identitás, sem bőrszín.
Szevasztok
eddig bizonytalan volztam de hála ennek a küszürüs majomnak, mostmár bizti Klárika.
csak úgy....
@Shikari: ha erös lennél ,akkor melózni járnál te hazúg ingyenélö!
volvós
Judit/ Szilárd a magyar észkombájn...a sötét agyatlanko...
esperanza
@simmering73: " . Inkább hegedüljön" Inkabb ne! (En mint hegedumuvesz mondom.)
esperanza
@esperanza: Igaz, nem kotelezo hallgatni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.