Egy új felmérésben arra keresték a választ, hogyan változtatta meg az európaiak fogyasztási szokásait a koronavírus-járvány. 

Pesszimisták vagyunk, de már nagyon utaznánk – Így gondolkodnak ma a magyarok a járványhelyzetről
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A magyarok jövőképét az eService mérte fel, amely az EVO Group más európai leánycégeivel együtt arra kereste a választ: hogyan befolyásolta a fogyasztók szokásait a koronavírus-járvány. A Visa megbízásából készült felmérésben több mint 3500 embert kérdeztek meg a kontinens hét országában, közöttük 505 magyart – írja a hvg.hu.

A felmérésből kiderült, hogy mi magyarok szeretnék, ha az életük visszatérne a normális kerékvágásba, ám több mint 60 százalékunk úgy tartja, a normális élet legkorábban 2022-ben térhet vissza. A megkérdezettek hatoda úgy látja, még 2022-ben is számolni kell lezárásokkal, így, ebből a szempontból pesszimistábbak vagyunk az európai átlagnál.

A felmérés rámutatott, hogy csak a magyarok harmada tervez a járvány utáni időszakra.

Ezt magyarázhatja az is, hogy az európai átlagnál nagyobb arány (29 helyett 35 százalék) jelezte azt, hogy helyzete romlott a pandémia idején. Pedig szándékban nincs hiány: a magyarok más európai megkérdezettekkel összehasonlítva nagyobb arányban (44 százalék) jelezték, hogy a korlátozások feloldása után szeretnének moziba, színházba vagy koncertekre járni.

A megkérdezett magyarok legtöbbje (50 százalék) említette, hogy már nagyon szeretne utazni. A világjárvány után a magyar fogyasztók több mint 70 százaléka szándékozik hagyományos boltokban ugyanolyan gyakran vásárolni, mint a pandémia előtt, 15 százalékuk pedig még többször.

Az érdeklődési körök mellett vizsgálták a különböző fizetési módszerek népszerűségét is.

Így kiderült, hogy a modern, érintéses fizetési eszközöket használók nagyobb valószínűséggel tartják életszínvonalukat magasnak, illetve körükben több a nő, mint a készpénzes fizetést preferálók között. Ami a fiatalokat illeti: a 18-35 év közöttiek körében a legmagasabb (43 százalék) azok aránya, akik a kétféle fizetési módot váltogatják.

Általánosságban is ez a kör a legnagyobb (48 százalék Európában, 45 százalék Magyarországon), ugyanakkor az európai válaszadók 31 (a magyarok 32) százaléka már nem is szívesen fizet készpénzzel, amelyet nem tart higiénikusnak, sőt, gyakran nem is vásárolnak, ha csak készpénzzel lehet fizetni egy termékért vagy szolgáltatásért. 

A kutatás szerint a vásárlási szokásainkban bekövetkezett változások tartósak lehetnek. A magyarok 66 százaléka – többen, mint a felmérésben szereplő többi európai országban – állítja, hogy ugyanolyan gyakran szándékozik kártyával fizetni, mint a világjárvány előtt, 23 százalékuk pedig még gyakrabban.

Forrás: hvg.hu
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Még le se futott az épp a kaput döngető új vírus szezonja, de már van egy réteg, amelyik előre viszket a se..e.
Röhej, mert tudja/hallja, hogy már nem is egy új variánssal állunk szembe, de nem tud megülni a pi...ján. Sebaj, legalább még tovább tarthat ez a nyavalya azzal, hogy még akkor is széthurcolhatja egy, a világ szépségei iránt fokozottan érdeklődő réteg.
Pálinkás Pál
@namihami: nem unjátok még ezt a marhaságot?...gyere ,elmegyünk sézálni, aztán mutasd meg, hol pusztít a járvány?..mert szemre sehol...
namihami
@Pálinkás Pál: Akkor szerinted mi a francba halnak bele háromszor annyian úgy a világszerte, mint itthon, az eddigi átlagokhoz képest? Vagy csupán nagyobbat lendített a kaszás a munkaeszközével? A 2016-os átlagot kb. 2,3-szeresen haladjuk meg (KSH).
Pálinkás Pál
@namihami: te miről beszélsz?...van neted, nézd meg a statisztikákat...sehol nem haltak meg számottevően többen...tavaly itthon 4 % többlethalálozás volt...idén meg már kevesebben...akkora járvány volt tavaly, hogy a föld lakossága kb 160 millióval nőtt...tényleg nagy a baj,igaz?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.