A csantavéri mészárost, Dér Csabát márciusban nem jogerősen életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék, többek között V. László megölése miatt. Az ügy­ben meghallgatták a férfi lányát, V. Vivient is, akinek a vallomása után a bérgyilkos egymillió forintot utalt számára, amiért a hölgy nagyon hálás volt.

Akkor a lány azt mondta, édesapja gyilkosa ezzel már többet tett érte, mint az apja, akivel életében mindössze kétszer találkozott – írja a Blikk.hu

Áldozata lánya lett a legismertebb magyar bérgyilkos legjobb barátja

Fotó: 123rf.com

A kapcsolatuk azonban nem állt meg itt, a Bors ugyanis azt írja: időközben olyan jó barátok lettek, hogy Vivien lett a hivatalos kapcsolattartója Dér Csabának, ami azt jelenti, hogy beszélhet vele telefonon, illetve meg is látogathatja a rácsok mögött. A férfi ügyvédje szerint a múlt héten a személyes találkozó is megtörtént.

– Egyáltalán nem csodálkozom a történteken. Vivien ott volt az ügy minden egyes tárgyalásán, így cizelláltabb képe van a történtekről. Tudja azt is, amivel mindig is érveltem, hogy sem közvetlen, sem közvetett bizonyíték nincs az ügyfelem bűnösségére. A gyilkosságot elismerte ugyan, de csak taktikai okokból: azt szerette volna, hogy az ügyét Magyarországon tárgyalják

– árulta el a lapnak dr. Gulyás Krisztián, Dér Csaba ügyvédje.

Pedig a bérgyilkos a rácsok mögött nem egy nyugodt ember benyomását kelti, hiszen idén januárban megverte nőgyilkos rabtársát, május végén pedig a soroksári futónő megölésével vádolt R. Szilvesztert hagyta helyben közös zárkájukban, míg később a börtönőrökkel is összebalhézott. Ugyanakkor nem csak Vivient támogatta anyagilag a rácsok mögül, hiszen Dér Csabának azon nőn is megesett a szíve, akiről éppen a Blikkben olvasott, hogy kiforgatta őt vagyonából az ingatlanmaffia.

Forrás: Blikk.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.