A Telex.hu számolt be róla, hogy a DK Karácsony Gergely hivatalos visszajelzését várja Tóth Csaba támogatásának megszüntetéséről, addig ők tartják magukat a két párt között kötött tavaszi megállapodáshoz.

A DK is kihátrálhat Tóth Csaba mögül Zuglóban – Karácsony jelzésére várnak
Fotó: DK

Az MSZP-Párbeszéd-LMP miniszterelnök-jelöltje a pénteki tévévitán jelentette ki,

hogy ő zuglói lakosként biztosan nem pártja jelöltjére, Tóth Csabára szavazna.

Egy későbbi kérdésre pedig azt is hozzátette, hogy Tóth ellenfelét, Hadházy Ákost támogatná, ha Zuglóban lakna.

Fekete-Győr András többi miniszterelnök-jelöltet is megkérdezte ezután, ők hogy állnak a kérdéshez, hiszen Tóthot az MSZP-Párbeszéd mellett a DK és a Jobbik is támogatja.

Dobrev Klára a vitán kitartott Tóth mellett, most azonban úgy tűnik, fordulhat a kocka.

A DK szombat reggeli közleményében azt írják,

tavasszal írásbeli szerződést kötöttek az MSZP-Párbeszéddel egy sor szocialista-párbeszédes politikus előválasztási támogatásáról. A megállapodás értelmében a DK például Pesterzsébet Hiller István mögé állt be, Óbudán Szabó Tímeát támogatják, Zuglóban pedig Tóth Csaba neve mellett van ott a párt logója. Ezekben a választókerületekben nem is indított saját jelöltet a DK az előválasztáson.

Karácsony pénteki kijelentésére azzal reagáltak:

A DK szavatartó politikai közösség és megbízható szövetséges, egyoldalúan szerződést nem szokásunk felmondani

Amennyiben azonban Karácsony hivatalosan is tájékoztatja a DK-t arról, hogy Tóth Csabát már nem tekinti a saját jelöltjének, és a továbbiakban nem kéri a DK-tól Tóth zuglói támogatását, a DK azonnal eleget tesz ennek a kérésnek.

Mert a megkötött szerződés szerint ez a normális eljárás. Tóth Csaba eredetileg is Karácsony Gergely és az MSZP jelöltje volt Zuglóban, nem a DK-é – ha ez a jelölés megszűnik, akkor az a részünkről automatikusan maga után vonja Tóth Csaba külső támogatásának megszüntetését is

– írják.

Tóth Csabáról korábban itt írtunk.

Forrás: Telex.hu
Címlapkép: DK

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

FLETÓ
D.K. fizetett hirdetését láthatták ..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@FLETÓ: szerinted mitöl ennyire fura a magyar köznépi politikai logika?
kik azok a hülyék akik a stadionista,focibuzi viktorra és kik akik rád, ill. a zasszonyra szavaznak? -és kitöl-mitöl vezérelve?
-pedíg,állítólag lopósak vagytok mind a ketten..
Béla333
Hónapokig kampányoltak az MSZP-s maffiózónak és most szemforgató hazug módon, a választás vége előtt 2 nappal kihátrálnak?
Hazug dolog ez! Amolyan álellenzéki!
FLETÓ
@csak úgy...: 2022-ben csökkent a dohányzók száma, anélkül hogy a lipsik nyertek volna!

kepfeltoltes.zapto.org/public/20210926082509cigis.jpg
csak úgy....
@FLETÓ: ez egy igazi orbáni válasz! ti kiszkorotok óta hogyismondjamok ?
FLETÓ
@csak úgy...: Ááááááááááááá! Ezt a te flakavezéred szokta így itt a Propin!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.