A külögyminiszter kirobbanó formában van, ami a diplomáciát illeti.

A migrációval megegyező súlyú fenyegetést jelent térségünkre a józan eszüket teljesen elveszítő nemzetközi szervezetek migrációval kapcsolatos politikája -- írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebookon.

Szijjártó a migráció kapcsán most a nemzetközi szervezeteket szekálta

Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Szijjártó Péter Észtországba utazik, ahol a NATO keleti szárnyán elhelyezkedő országok külügyminisztereinek értekezletén vesz részt. Tallinnban az Európát érő biztonsági kihívásokról tárgyalnak. Mint írta, Lengyelország és a balti államok most testközelből találkoznak azzal, hogy kelet felől szervezetten hordják rá az erőszakos bevándorlókat a határaikra.

Brüsszel múlt heti, kerítésellenes álláspontja után most itt az újabb "gyöngyszem": az ENSZ menekültügyi főbiztosa tegnap azt bírta mondani, hogy a határai megvédése érdekében minden erőforrását mozgósító Lettországnak változtatnia kellene a hozzáállásán és be kellene engednie a migránsokat – írta a külügyminiszter.

"Tehát azokat az embereket engedjük be, fogadjuk be az Európai Unió területére és aztán persze adjunk is nekik sok-sok szociális támogatást, akik miatt lengyel határőrök sérültek meg a hétvégén, akik fittyet hánynak a szabályainkra, törvényeinkre és viselkedési normáinkra, akik agresszív módon akarják ránk erőltetni a saját életmódjukat" – áll a bejegyzésben.

Szijjártó Péter megfogalmazása szerint "ha a helyzet nem lenne ennyire súlyos és életbe vágó, az ember már tényleg nem tudná, hogy sírjon vagy nevessen ilyen nemzetközi megnyilvánulások hallatán. S csak hogy tovább súlyosbítsam a helyzetet így reggel: ezek a nemzetközi bürokraták az európai adófizetők pénzéből élnek."

Forrás: mti.hu

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Németh István
ÉS!!! MINŐ IGAZA VAN!! >> a népvándorlás kora már úgy vagy 1000-1500 éve lezárult!
Ha eddig nem jutott eszükbe a nemzetek polgárainak, hogy a megélhetésért dolgozniuk kell, mi több a saját vezetőiket a saját nemzetük léte érdekében kell hatalommal felruházni! Ha arra nem való avezetés, hogy a nemzetét életképesen tartsa akkor az nyilván ellopja a nemzeti jövedelmet a maga és hatalmi köre részére! Emberi dolog! De ezért bünti jár, vagy járna mint pl. Magyar országon a balliberális moslékoknak gyurcsányostúl, dobrevestól apró-piroskástúl, stb.!
jesz
...hmmm..ez a Szíjjártó igencsak tökös pasi, megvan a magához való esze, és jól beszél külföldiül is...

Na majd mindjárt kapok a pofámra...
ómió
Még mindig nem békült ki a "jótétszervezetekkel"? Hát, nem csoda!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.