Orbán-kormány egykori szóvivője és a miniszterelnök volt főtanácsadója a Privátbankár.hu-Mfor.hu csütörtöki Klasszis Klub rendezvényén válaszolt a kérdésekre – számolt be róla a mfor.hu.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Giró-Szász András úgy gondolja
nagyon kicsi az esély arra, hogy az ellenzék kormányváltást ér el a jövő tavaszi választáson.
Ezt egyrészt azzal indokolta, hogy nem érzékel kormányváltó hangulatot. Szerinte a konjunktúraindexek sem jeleznek ilyet: a mutatók visszatértek a Covid-válság előtti szintre, nulla környékére, míg 2009-2010-ben mínusz 40 pont körül álltak.
Hozzátette: az ellenzék érdeke, egyben egyetlen reménye és narratívája, hogy a politikai diskurzus emocionális, ne pedig racionális térben folyjon.
Racionális térben nem tudják legyőzni ezt a kormányt
- jelentette ki. Igaz, volt már példa a történelemben arra, hogy az emóciók eredményre vezettek.
Azt is elmondta, hogy bár jóslásokba nem akar bocsátkozni, de úgy véli, ha most vasárnap tartanák a választásokat, a Fidesz jelentős győzelmet aratna. Szerinte, ha egy család racionálisan átgondolja az érdekeit, akkor egyértelmű, hogy miként dönt, fogalmazott.
A kérdésre, miszerint Orbán meddig maradhat hatalmon, azt válaszolta: reményei szerint addig, amíg akar; nem lát okot a váltásra.
Akik nem hallják a zenét, azok bolondoknak nézik azokat, akik táncolnak
- idézett fel egy mondást ezzel kapcsolatban.
Azon kérdésre, hogy potens kihívónak tartja-e a Márki-Zay Pétert, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjét a korábbi ellenzéki jelöltekhez képest, azt mondta:
nem gondolja őt esélyesebbnek. Szerinte gúzsba van kötve a mögötte lévő pártkonstelláció miatt.
Helyzetét pedig egy, a kártya világából vett mondással érzékeltette. Eszerint
ha beszállsz egy partiba, először azt kell megtudnod, hogy ki a balek az asztalnál. Ha nem találod, akkor te vagy az
- mondta.
A felvetésre, hogy hamarosan ezermilliárd forintos nagyságrendekben juttat a kormány forrásokat különböző társadalmi csoportoknak – a lap szerint gyaníthatóan választási céllal –, azt felelte, hogy ezeknek az intézkedéseknek törvényi alapja van. Utalt arra is, hogy a gazdaság állapota lehetővé teszi mindezt.
Meglátása szerint a nemzeti tőkésosztály létrehozása nem öncélú, hanem egy egészséges egyensúly létrehozását szolgálja. És bármilyen magyar tulajdonos jobb a külföldinél, például azért, mert nem a hazai dolgozókat fogja elbocsátani, ha választania kell.
Mészáros Lőrincről pedig azt mondta:
amikor megvett egy francia tulajdonú tokaji pincészetet, sokan csak azt látták, hogy már megint vett valamit, nem pedig azt, hogy ezt követően kifizette a pincészet több milliárd forintos adósságát, és 2,5-szer többet fizetett a szőlő kilójáért a korábbi tulajnál.
Beszélt arról is, hogy 2010-ben Orbán Viktornak a kormányalakításkor fix elképzelése volt arról, hogyan lehet a gazdaságot társadalompolitikai célok szolgálatába állítani, és hogyan lehet ezek vállára nemzetpolitikát építeni. Szerinte kezdettől fogva világos volt, honnan hova akar eljutni a kormány.
További részletek és a teljes beszélgetés itt tekinthető meg.
Forrás: mfor.hu
Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt
15 hozzászólásarrow_drop_down_circle
.
------Dedikált cargo-terminál nyílik a budapesti repülőtéren a kínai áruk számára (2021.04.27)
airportal.hu/dedikalt-cargo-terminal-nyilik-a-budapesti-repuloteren-a-kinai-aruk-szamara/
.
„””A Kína és Magyarország közötti légi Selyemút létrehozásáról, valamint a csengcsoui és a budapesti repülőtereken az export és import áruforgalom kiszolgálására szolgáló, dedikált logisztikai központok megnyitásáról kötöttek megállapodást 2021. április 27-én a Liszt Ferenc-reptéren.”””
-----------------------
.
Miután 2021. október 27-én azon nyivákol, azt írja az ujság, hogy
.
-----Miért akarja a kormány minden áron a Liszt Ferenc Repülőteret
hvg.hu/kkv/20211020_Az_Orbankormany_uj_stadionja_a_repuloteret?
----------------------
.
Miért, miért?
.
Amiatt, mert rálépett a ferdeszeműek un. ""Egy övezet, egy az út"" selyemútjára a Budapest-Belgrád selyemút mellé légihídat is álmodott gyermekkorában!
----------------------
.
Mi zörög, mi zörög a zöldleveles bokorban,
Se nem róka se nyem nyúl
Csengcsui meg egy nyúl ugrott ki a zöldleveles bokorBÚ!
-----------------------
.
Ha őfélesége még az irracionalitást is átugorja -- szinte minden szinten --!!!.
elnézést a kedves dk. szavazóktól de a volt kisz. titkároktól csalánkiütést kapok! :)
ti is kipróbálhatnátok végre valami mást ...,ez vonatkozik a megrögzött fidesz hívöre is,-mert semmi sem késö ha használod az eszed és nem hagyod magad kihasználni a hivatásos és hobbiból politikusoktól...,ök megengedhetik maguknak-te nem!
Új hozzászólás