A halálos baleset munka közben történt, és nem karbantartás közben. 

A szerdai nap folyamán munkavégzés közben balesetet szenvedett a gödi Samsung-gyár egyik munkása: sajnálatos módon a kórházban életét vesztette az a fiatal férfi, aki november 3-án sebesült meg a gyárban történt baleset során.

Újabb részlet a Samsung-tragédia kapcsán: 10 perc után vették észre, hogy nagyon nagy baj van

Fotó: MTI/Mónus Márton

A cég közlése szerint az eseményt követően perceken belül a helyszínre érkezett a telephelyen dolgozó mentőszolgálat, akik azt állították, hogy stabil állapotban szállították kórházba a sérültet. Mint később kiderült, ez nem teljesen így volt. 

"Amióta újraindult a gyár, a gépsorok éjjel-nappal mennek, nincs megállás. Csak akkor javítanak rajtuk bármit, ha már nem működnek"

- mondta el a dunakeszi.ezalenyeg.hu lapnak a gödi üzem egyik munkatársa. Hozzátette: nem lenne meglepve, ha a halálos baleset is azért történt volna, mert nincsenek rendesen karban tartva a gépek. "Megelőző karbantartás gyakorlatilag nincs" – tette hozzá. 

Korábban arról volt szó, hogy a halálos baleset karbantartás közben történt, azóta viszont olyan új információk derültek ki, amik ennek ellentmondanak. Az új értesülések szerint a baleset munka közben történt, a sérült fejét egy présgép kapta el, és fogva is tartotta nagyjából 10 percig, mire egyáltalán észrevette valaki, hogy baj van.

A sérülés borzalmas volt, a mentők erősen túloztak, amikor azt állították, hogy stabil állapotban szállították kórházba a sebesült munkavállalót.

Forrás: ezalenyeg.hu, blikk.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
lehet menni a samsung kerítéséhez odaláncolva tüntetni...úgy mint a suzukinál...
ugye alelnökkém?
Itt kell megmutatni...ha megmutathatja...
de ahhoz már hidegvan, mi?
surdilloFUJT
@jesz: Ocsmány fidessnyaloncos a hozzászólásod!!!orbánnak ez tetszi,mert ugyanilyen!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.