A jelenlegi nehéz helyzetben a gazdasági, biztonsági és politikai stabilitás meghatározó tényező abból a szempontból, hogy mely országok kerülhetnek az új világgazdasági korszak nyertesei közé – hangsúlyozta hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Afrikából érkező koronavírus-fertőzött migránsokkal riogat
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a Magyar Bankszövetség évzáró eseményén elmondott beszédében kijelentette, hogy "nagyon durva két év van mögöttünk", a koronavírus-járvány súlyos gazdasági válságot okozott, és "korábban megtörhetetlennek hitt tendenciák fordultak vissza". Rámutatott, hogy tavaly globálisan 114 millió munkahely szűnt meg, 42 százalékkal visszaestek a beruházások és 5 százalékkal csökkent a világkereskedelem volumene.

Aláhúzta, hogy a pandémia "nem enged a szorításából".

És aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az oltottsági arány Afrika számos országában még mindig csak 7 százalék körül van, így a kontinens kiváló terepe az újabb vírusvariánsok kialakulásának, a migráció pedig felgyorsítja ezek terjedését.

Kiemelte, hogy az elmúlt másfél évtizedben ez már a második világgazdasági válság, aminek kapcsán aláhúzta: Magyarországon a kormány intézkedései mindkét esetben eltértek a fősodortól, és sikeresebbek voltak, mint máshol – legalábbis 2010-et követően. A bankrendszer pedig akkor és most is kivette a részét a válságkezelésből.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy a sikeres válaszintézkedésekhez elengedhetetlen a helyes helyzetfelismerés. Tavaly például szükség volt arra a "bátor döntésre", hogy a kormány a forrásokat a tömeges munkanélküliség megelőzésére fordítsa, nem fogadva el azt a premisszát, hogy annak elkerülhetetlen a kialakulása – mondta.

Mint közölte, a gazdasági, biztonsági és politikai stabilitás döntő tényező abból a szempontból, hogy mely országok kerülhetnek az új korszak győztesei és melyek a vesztesei közé.

Ezzel összefüggésben kitért arra, hogy hamarosan újabb adócsökkentések lépnek életbe, erősödik az ország versenyképessége, biztosított a stabil energiaellátás, valamint hatékonyan védik a határokat. "Politikai stabilitás tekintetében pedig jövőre tervezzük megtenni a következő nagyon fontos lépést" – fogalmazott, a parlamenti választásokra utalva.

A miniszter ezt követően arról beszélt, hogy a keleti nyitás politikájának meghirdetése kifejezetten sikeresnek bizonyult, ugyanis a világgazdaság fókusza jól láthatóan tolódik el keleti irányba.

Majd végezetül leszögezte, hogy fontos preferenciává lépett elő a "kifektetések", azaz a magyar vállalatok által külföldön végrehajtott beruházások támogatása. Ennek nyomán ugyanis szerinte közelebb kerülhet az a kívánt állapot, hogy ezekből megközelítőleg annyi forrás jusson vissza a magyar gazdaságba, mint amennyi profitot a külföldi cégek Magyarországról kiutalnak.

Hozzátette: az Eximbank idén eddig mintegy 480 milliárd forint hitelt helyezett ki, ami rekordnak számít.

Forrás: MTI

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kissé felnőttem
vidd haza ha fontos neked ne másokat riogass.
134.bátor
Hagyjuk már ezt az "Afrikából jövő migránsokat".! Magyar embernek, magyar migráns!! Erdèlyből,igazi magyar fertőzöttet!!! Ahogy a bèkemenet is megmutatta!
lusta
Ez hülye. A magyar helyzet tragikus. Kóbor meghalt, most pedig Csollány van lélegeztetőn. Mit tett ez a Soros-bérenc föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunk, hogy mindez ne legyen?
Prof. Simona a WrocŁawi Orvostudományi Egyetem Hepatológiaia és Fertőző Klinika vezetője a következőket mondta pár napja. ˝Uram, a szabadság és a gazdaság nagyon fontos dolog, de akkor vállalni kell a felelőséget a napi több száz halottért. Van megoldás, az a teljes korlátozás, mert az emberi élet fontosabb.˝
Lepényleső
...amit egyébként ők hozatnak,- mint Ukrajnából állítólag százezreket?
simmering73
Kölcsönkérte a hátizsákot a főnökétől vagy már kötelezően neki is van?
Rizikó
Valós a veszély. Meg az ebola és mindenféle nyavaja! Karanténba kell Afrikát zárni. Senki se ki, se be, egy félévig.
csak úgy....
@Rizikó: te és a bugyuta fidesz haverjaid a valós veszély!
Qqberci
"nagyon durva két év van mögöttünk"

Hát még az a 10-15, amit rács mögött fogsz tölteni!...
jesz
akinek van mersze, az bátran ugorjon el a déli határkerítésünk túloldalára, ahol már lehet látni a szarhegyeket, büdös ruhákat, eldobott ételeket...nos végig a határ mentén tessék székletmintákat venni, elemezni, és szörnyű lesz a felismerés...

A coronavírus jelenléte az csak apróság a többi betegséghez képest...
Gazella
Mit fosol kakadu . Te röpködsz mindenfele, magadat kell riógatni agybarom.
ómió
Pedig az, ugye, "efftársilag kizárt"! Pont, mint a migráncsok puszta léte!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.