Lesújtó óvodahelyzetről árulkodik a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület idén október-novemberben készített felmérése, amit 2322, túlnyomó többségében önkormányzati fenntartású intézményben dolgozó óvópedagógus, köztük sok óvoda- vagy tagóvodavezető töltött ki az ország valamennyi megyéjéből és a fővárosból számol be róla a G7.

Ez nem életpálya-, hanem halálpályamodell – siralmas helyzet rajzolódik ki
Kép: Pixabay

A felmérés nem reprezentatív, de nagyon is tanulságos.

A felmérés szerint az intézmények közel kétharmadában jelenleg is van betöltetlen óvodapedagógus álláshely, ráadásul többségében nem is csak egy, hanem 2-3 pedagógus hiányzik. De bőven előfordul olyan összevont intézmény is, ahonnan több mint 6 pedagógus hiányzik.

Mindeközben a kihasználtság magas:

létszámadatok több mint kétezer óvodai csoportról érkeztek, ebből 1279-ben 20-25-en, 600-ban 25-30-an vannak a gyerekek.

A hiányzó óvónőket leggyakrabban pedagógiai asszisztensek bevonásával és a meglévő óvónők túlórájával oldják meg, de a helyzet miatt csoportokat is összevonnak, és olyan is van, hogy nyugdíjas pedagógusokat, dajkákat alkalmaznak.

Külön probléma, hogy

a többletmunka ellentételezésére vonatkozó kérdésre 1187-en válaszolták azt, hogy egyáltalán nincs , a túlórák kifezetéséről mindössze 140-en számoltak be.

Vannak olyan óvodák, ahol az óvódapedagógus-hiányt közmunkások bevonásával enyhítik. Erre a kormány egyébként 2020-ban teremtett lehetőséget egy már akkor nagy port kavart rendelettel.

A legnagyobb gond az óvónőhiány, melyet nem nyugdíjas óvodapedagógusokkal pótolnak, hanem dajkákkal, pedagógiai asszisztensekkel. Ezek a kollégák nem erre a feladatra lettek alkalmazva. Mekkora felelősséget tesznek a vállukra? Ki a felelős, ha baj lesz? Emellett egy dajka végezze el a munkaköri feladatait is? Mikor? Egy fizetésért több munkakör ellátása? Hol van a világhírű magyar óvodapedagógia, a zenei nevelésről már nem is beszélve? […] Jelenleg van olyan csoport az intézményben, ahol 4 órában nyugdíjas óvónő van, utána dajka vagy ped. assz. A nyugdíjas óvónőt is csak 4 órában alkalmazzák, aki természetesen nem hagyja ott a csoportot, mert a hivatástudata nem engedi

– írja például az egyik válaszadó a véleménykifejtős részben.

Az anonim beszámolókból siralmas helyzet rajzolódik ki, aminek egy része a szakma hiányzó megbecsültségéről, a másik a tarthatatlan bérekről szól. A pedagógusi életpálya-modell 2143 óvodai dolgozó szerint nem motiválja a fiatalokat, 1598 fő szerint nem biztosítja a szakmai előmenetelt, 1947 fő szerint nem járul hozzá az erkölcsi elismeréshez, és 2192 fő szerint nem eredményez megfelelő anyagi elismerést. Az egyik óvónő szerint a szakmában „halálpályamodell” a rendszer gúnyneve.

A kormánynak köszönhetően végtelenül alul van a pedagógusok megbecsülése. Nincs értéke a tudásnak, nincsenek érdekeltté téve a fiatalok, hogy magasabban képzettek legyenek. Sőt, ezzel a minimálbér emeléssel egyenesen szétszakad a társadalom, mert olyanokat lehet olvasni, hogy az óvónők semmit nem csinálnak[….] Minden munkának megvan a helyén kezelt értéke. Egymásért és nem egymás ellen kell dolgoznunk. Én sem mennék el ma óvónőnek, nyelvvizsgával , két szakvizsgával, két végzettséggel annyit keresni, mint egy betanított munkás. Vezetőként nincs hétvégém sem, egy nap tíz órát dolgozom.

A siralmas óvónői bérekről annyit érdemes elmondani, hogy a 2020-as adatok szerint a két éve végzettek bruttó átlagfizetése 225 ezer forint volt, de a nyolc éve végzetteké is csak 234 ezer forint – mindeközben 2020-ban 404 ezer forint volt az országos bruttó átlagkereset. 

A KSH adatai szerint 2019-ben a 30 évesnél fiatalabb óvodapedagógusok átlagbére mindössze 231 ezer forint volt, a 30-39 év közöttiek 258 ezer, a 40-49 év közöttiek 309 ezer, az 50 év felettiek pedig 368 ezer forintot vittek haza.

Ezek a fizetések ma már alig haladják meg a 2021-től diplomásokra vonatkozó garantált bérminimum összegét, a havi bruttó 219 ezer forintot.

Arról, hogy a 2022-re 261 700 forintra forintra emelkedő szakmunkás minimálbérnek is hívott általános garantált bérminimum hogyan emésztette fel a lényegében befagyasztott pedagógusbéreket, itt írtunk bővebben.

Ráadásul ezen a helyzeten az Orbán Viktor miniszterelnök által fizetésemelésnek hívott, 10 százalékos, a sztrájktárgyalások közben váratlanul bevezetett ágazati pótlékemelés sem változtatott– főleg, ha az 5 százalék körüli inflációt is beleszámoljuk a történetbe.

Mindeközben az óvodapedagógusi pálya veszít a vonzerejéből:

2020-ban 2019-hez képest közel felére esett vissza a felsőoktatási képzésre jelentkezők száma a felvettek száma pedig az előző éves létszámnak csak a 65 százaléka volt.

Ehhez jön még a pályaelhagyás is: a Diplomás Pályakövetési Rendszer adatai szerint két évvel a végzés után a diplomát megszerzőknek csak 82 százaléka, a nyolc évvel korábban végzetteknek pedig csak a 68 százalék dolgozott a szakmájában 2020-ban.

A Közigazgatási Portálon jelenleg több száz óvadapedagógust keresnek.

Mindemellett zajlik egy kevésbé látványos folyamat is. A régebben alapvetően önkormányzatokhoz tartozó óvodai ellátást egyre inkább az egyházak, és részben a magánóvodák veszik át. Ahogy azt korábban írtuk, az óvodai nevelésben résztvevő gyermekek száma 2010 és 2020 között összességében 5 százalékkal csökkent, a települési önkormányzatok által fenntartott intézményekben viszont 11 százalék volt a visszaesés.

Ezzel szemben az egyházi fenntartású óvodákba járó gyerekek száma egy évtized alatt 120, a magán- és egyéb fenntartásúaké pedig 130 százalékkal nőtt.

Vagyis míg 2010-ben a gyerekek 3,7 százaléka járt egyházi oviba, 2020-ban már 8,3 százalék az arányuk.

Forrás: G7
Címlapkép: Pixabay

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Az a lényeg az un. "családbarát" kormánynak, hogy
.
----- Az Opus Global a járvány ellenére is 23,8 milliárd forintos profitot ért el az első háromnegyedévben
444.hu/2021/12/15/az-opus-global-a-jarvany-ellenere-is-238-milliard-forintos-profitot-ert-el-az-elso-haromnegyedevben
---------------
.
Spájzolnak a fijug!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
simmering73
@Rizikó: Az a szakma, amit te csinálsz. Munkakerülés.
kissé felnőttem
@Rizikó: ez lenne az épitőiparunk hiánylistája mihez ért a politikus amióta léteznek csak az eszüket játszák ugyanakkor mentelmi jog mire fel ? a másik nem vonhatók felelősségre a kalákában szavazásokért ? , ezért szaladt el a ló a parlamentben és nem tudnak nem is akarnak emberként nézni a másikakra mire a mocskolódás a megalázás kitiltás ez olyan mint a szindarab, a kérem és a köszönöm helyett szitkokkal? Kövér elvtárs villája Hargitán meg alapitványi elővételi jog meg hasonlók a köz pénzéböl? mert? nekik az jár ??? egy villám nekem is van csak enni meg kanállal tanitottak és mindent meg tudok vele enni HA VAN . csak megvagyunk a handa banda államban
Rizikó
@kissé felnőttem: Tudod, Rómában azért néhányan azért tehetségesek is voltak páran. Na azóta sok idő eltelt és ez a tehetség elveszett.
Rizikó
@simmering73: Ukrán barátom! Lassan írd, hogy megértsd magad!
Istenakinincsen
@Rizikó: ma, 20:51 Nem szakma?Hát akkor mi?Élósködő hazudozó semmirekellő hiéna?
Mit tesz le az asztalra és mit vesz el?
Akkor mondom:A politikus egy külön faj,hazudozást olyan magas szintre fejlesztette hogy már hihető(lenne).
Igérget,támogat hazudik,elhiszed és csalódsz.
Nem tudom meddig jutottál ezen a szánalmas ranglétrán,de ne aggódj beáldoznak hamarosan.
Rizikó
@Istenakinincsen: Ezzel nem vitázom. Épp ez a politikus jellemzője.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.