Az asszony a saját lakásáról rendszeresen árulta a biofűnek nevezett drogot.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a XIII. Kerületi Rendőrkapitányság  új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 61 éves és egy 33 éves nő ellen.

61 éves drogmamit kaptak el a rendőrök Angyalföldön

Fotó: Illusztráció/police.hu

Az idősebb asszony a közlemény szerint angyalföldi lakásáról rendszeresen árulta a biofűként ismert drogot, adagonkánt 2000 forintért. A fiatalabb nő először csak vásárlója volt, később azonban már néányszor az eladásban is segédkezett "az általa maminak nevezett asszonynak" – olvasható a közlésben.

A rendőrök január 8-án csaptak le a két nőre és a vásárlóikra, 140 ezer forintot és néhány adag alufóliába csomagolt növényi származékot – az előzetes szakvélemény szerint új pszichoaktív szert – foglaltak le.

A XIII. kerületi rendőrök a 61 éves V. Józsefnét új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, a bíróság január 10-én elrendelte letartóztatását. A 33 éves G. Juditot szintén gyanúsítottként hallgatták ki, ő szabadlábon védekezhet.

Forrás: police.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
ez komoly...egy szaros fű miatt??? azt a völlner meg szabadlábon kóricál??,

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.