A negyedik kétharmados vereség után az ellenzékben most leginkább azon tanakodnak, mihez lehet kezdeni azzal a mindössze 57 parlamenti mandátummal, amit április 3-án sikerült összeszedniük – írja a 444.hu.

Van-e még értelme az ellenzéknek?

Fotó: pixabay.com

Arra ez nyilván kevés, hogy érdemi beleszólásuk legyen a törvényhozásba, de az április 3-i eredmény után az is kérdéses, hogy napirend előtti felszólalásokkal, bizottsági munkával, Orbán kérdezgetésével vagy akár krumplilóbálással előrébb lehet-e jutni a következő négy évben.

A leghangosabban Hadházy Ákos képviseli azt, hogy egy ilyen rendszerben nincs értelme a parlamenti munkára pazarolni az energiáikat, ő a fideszes javaslatok vitájának végigülése helyett inkább a falvakat járná, az alakuló ülésen való részvételt pedig egyenesen kollaborációnak nevezte.

Az utóbbit külön garanciákhoz kötné, de csak a Momentum csatlakozott a bojkotthoz.

A TASZ szerda délután éppen azért hívta beszélgetni a pártok képviselőit, hogy kiderüljön, mivel lehetne elkerülni a díszellenzéki szerepet, hogyan tudnák leghatékonyabban ellátni a feladatukat. (Egyedül a DK nem fogadta el a civilek meghívását.) Szabó Máté, a TASZ szakmai igazgatója pont1 arról beszélt a vitaindítójában, hogy az elmúlt 12 év után úgy tűnik, az ellenzéki politikusok is örök ellenzékiek. És akár hisznek abban, hogy választáson még többségbe kerülhetnek, akár nem, hosszú távon a civilekhez hasonlóan nekik is a közhatalom korlátozásával kell foglalkozniuk.

Címlapkép: pixabay.com

Forrás: 444.hu

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"Van-e még értelme az ellenzéknek?" VAN! Ki kell vinni az utcára az embereket! Diktatúrát demokratikus úton leváltani nem lehet! A jelenlegi rendszer tovább fog rohadni, csak idő kérdése a társadalmi robbanás. Ami késik az eljön. A jelenlegi rendszer nem reformálható meg. "Európában már eddig sem arról voltunk híresek, hogy milyen hatalmas demokráciaigényünk van, de az elmúlt 12 évvel csak azt bizonyítottuk, hogy ezen változtatni sem kívánunk. Mindig valaki mást, mindenki mást hibáztatunk, és képtelenek vagyunk felfogni azt, hogy ha változást akarunk, akkor nekünk, mint társadalomnak kell változnunk."
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
A valasz roviden: IGEN
Hosszabban: azonban nem ilyen formaban. A parlamentben ertelmetlen vitazgatni a fideSSel, es igy legitimalni oket. Utcara kell vinni a politikat, kell egy orszagos radio (lehetne mondjuk a Klubradio, es minden tamogatast megadni nekik) jo lenne egy teve is, es hetilapok minden megyeben. Nem egyszeru feladat, de a fideSS is megcsinalta ellenzekben. Ezek nelkul nem lehet eljuttatni a valodi hireket es infokat az emberekhez, es boritekolhato hogy 26-ban sem lesz valtas.
Az osszefogasra is szukseg van, mivel a valasztasi rendszer mivoltjabol a kulon indulo partoknak nincs eselye.
Nyírfa
@nemkati: 12.35

A passzív ellenállásnak akkor van értelme, ha az egységbe forrasztja nemzetet. Különben oda vezet, ahol most vagyunk.
De ennek a passzivitásnak, amit a magyar nép produkál, köze nincs az ellenálláshoz. Ez egy vállrándítós, begubózos, "magamra csukom az ajtóm, és kirekesztem a világot"-attitűd, amiben a megalkuvás párosul a közönnyel, és tetéződik a nézem a magam hasznát elvvel.
Sajnos, ez egy fő vonulata a magyarság szocializációjának. Nem szabadságszerető, hanem konfliktuskerülő, nem kreatív, hanem sunyi, amit Orbán előszeretettel méltat leleményességnek: amolyan fürkésznép.
Ezért nincs valamirevaló ellenzékünk. És azért, hogy négy évig megint kihúzzák a Parlamentben a magukat jelölő képviselők, semminemű támogatást nem érdemelnek.
Gauntlet
@Yoda69: nincs értelme. Eddig SE volt. Az ország meg van szállva, az intézményei, a jogrendszere - nálunk még a közös képviselő IS fideszes.
Yoda69
@Gauntlet: Es akkor megis mit kellene csinálni? Hagyni az egeszet a francba? Azert csak ott van az 2 millio valaszto, aki az ellenzekre adta a voksat. Azokat akkor ki fogja kepviselni? Senki?
Béla333
Ilyen ellenzékkel, akik még beszélni sem hajlandóak az ügyről?:

"Egyedül a DK nem fogadta el a civilek meghívását."???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.