A celeb lakásában kábítószergyanús anyagokat találtak, ezért a BRFK a halálesettel kapcsolatos közigazgatási eljárás mellett egy büntetőeljárást is indított az ügyben. A rendőrség elfogta azt a dílert, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő adhatta a drogot Berki Krisztiánnak – írja a 24.hu.

Elfoghatták Berki Krisztián drogdílerét
Fotó: Pixabay

A 24.hu értesülései szerint kokaint és marihuánát találtak a rendőrök Berki otthonában. A lap felkereste a BRFK-t azzal kapcsolatban, hogy hol tart a nyomozás.

Válaszukban azt írták, hogy május 6-án ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt.

A Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói május 10-én Vecsésen fogtak el egy feltételezett drogkereskedőt, akit a kihallgatását követően őrizetbe vettek, és kezdeményezték a letartóztatását

– írták.

A 42 éves K. István lakásán bruttó 50 gramm kokaint és marihuánát, valamint kábítószerrel szennyezett eszközöket, digitális adathordozókat és – vagyonbiztosítás keretében – két, nagy értékű személyautót foglaltak le.

A folyamatban lévő eljárásban kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt kihallgattak egy 48 éves budapesti férfit is, akitől marihuánát, kokainnal szennyezett tárgyakat, valamint teljesítményfokozó-szereket foglaltak le. Az ügyben további gyanúsítások várhatók.

Forrás: 24

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.