Heiszler Gabriella szerint élelmiszerhiány nem lesz, de olyan elfordulhat, hogy egyes termékek olyan szinten drágulnak meg, hogy a vevők egy része leszokik róla. Az árstop kapcsán kiemelte, hogy február és május között 1,1 milliárdos veszteségük lett, miközben az extraprofitadó a tavalyi adójuk 80 százalékát teszi ki.

Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója a Pénzcentrumnak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy van esélyük a kormányzati elképzelésekről beszélniük a kabinettel, ám az érdemi kommunikációra már kevesebb az esély. 

A SPAR magyarországi vezetője szerint az, hogy "elszáll egy termék ára, az ténykérdés"

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

Az ügyvezető igazgató elmondta, az extraprofitadóval kapcsolatban nem volt egyeztetés velük, és hozzátette, november 30-ig 10,5 milliárd forintot kell befizetnie a SPAR-nak a fentebbi jogcímen, ami a tavalyi adójuk 80 százalékát jelenti. 

Nekünk is az az egyik legnagyobb nehézség a jelen helyzetben, hogy már nem tudjuk, hogy a rengeteg hatás vagy intézkedés közül igazán melyik mire hat

– mondta el, és kitért arra is, hogy a költségek visszafogása nem fogja azt eredményezni, hogy kevesebb tisztítószer használata miatt koszosabb lesz a bolt. Hozzátette, hogy a fogyasztó azonban érzékelheti a visszafogásokat, mert például a szórólapok példányszámait már visszavágták 20 százalékkal. 

Az október 1-ig meghosszabbított élelmiszerár-stop kapcsán az ügyvezető igazgató megjegyezte, 

a probléma fókuszában a frissáru, a csirke áll, ugyanis mindeközben küzdünk egy komoly madárinfluenza-járvánnyal, ami még inkább felviszi az árakat. Jelen pillanatban mi drágábban vesszük a baromfit, mint ahogy adjuk. Ami elvileg tilos, hiszen a dömpingár alkalmazása kimeríti a tisztességtelen piaci magatartás törvényi előírásait. Most az árstop miatt persze megengedett.

Hozzátette, „a baromfi a jéghegy csúcsa, mert amúgy most mindennél, aminek hatósági ára van, ez történik, de a baromfinál a legnagyobb a különbség. De az összes többi érintett termék is mínuszos”.

Ami nekünk fáj, hogy sok országban, ahol szintén vannak hatósági árak, ez a teher valamilyen szinten meg van osztva a különböző szereplők között. Nemcsak a kereskedő viseli, hanem ez az ár valamilyen szinten rögzítve van a nagykereskedelemben, a feldolgozásban, a gazdáknál. Terítik a veszteséget a szereplők között. Magyarországon ez nem így történik, a kiskereskedelem viseli a teljes veszteséget

- fogalmazta meg az interjúban Heiszler Gabriella, aki szerint a SPAR-nak az árstop miatt (ami február elsején indult) május 1-ig bezárólag 1,1 milliárd forint volt a vesztesége. Azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem kell attól tartani, hogy bármiből komoly hiány lesz, de olyan előfordulhat, hogy egyik-másik terméknél például más olajat használnak, mint amit eddig megszokhatott az ember. 

Lehet olyan, hogy helyettesítve lesz a te kedvenc márkás olajod egy másik márkás olajjal. Vagy az a termék, amiben benne van, mint pl. a majonéz, másféle olajból lesz. Vagy olyan drága lesz a majonéz, hogy leszoksz róla. Az, hogy elszáll egy termék ára, sajnos ténykérdés

– emelte ki Heiszler, aki úgy látja, árazás szempontjából az étolajjal lehetnek majd gondok, amit az árstop elengedése után lehet először megérezni.

Forrás: penzcentrum.hu

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ábel
Majd ha az olajoshal disznózsírral készül, ha a zsír helyett csak kókusz zsírt fognak árulni, a gesztenye püré baból lesz, a kenyér meg fűrészporból.
ómió
Ti is "veszteség" után fizetitek az extraprofitadót!?
ómió
@fideszes gyökér: Csak nem farkat tévesztettél!? Te - az ánuszából kihajolva - Böszme efftársadét szoktad szopni!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.