Ördögi kör vár ránk...illetve már itt van. 

Polchiányok és/vagy rosszabb minőségű termékek a boltokban. Ez lehet az eredménye az árstopos termékek körében annak a történelmi kísérletnek, amit Magyarország folytat az élelmiszerek esetében. Mindeközben a nem árstopos termékek ára drasztikusan emelkedik, valahová ugyanis be kell építeni a globális áremelkedést, a termelői, beszerzési árak megugrását, a béremelkedést, az energiaköltségek növekedését, illetve az elmúlt időszak két hazai intézkedését: a különadót és az árstopos termékeken elszenvedett veszteséget. Ma már olyan súlyos a helyzet, hogy nemcsak a kisboltok, hanem több multi beszerzési árát is elérte az árstopos eladási ár, ami újabb árfelhajtó hatást jelenthet a többi termék esetében (a veszteségszétosztás miatt). Az áremeléseket a fogyasztók egyre inkább érzik, ami miatt az olcsóbb termékeket keresik a vásárlók.

"A csirkemellhez megkapjuk a csontot, belevágnak más részeket" – már a multik sem tudják tartani az ársoppot

Fotó: 123RF.com

A Portfolio.hu kiskereskedelmi szektorra rálátó forrása szerint a multik mindent meg fognak fizettetni a fogyasztókkal, amit csak tudnak. De az áremeléseknek egyre több korlátja van. Egyrészt az emberek kezdenek kifutni azokból az egyszeri juttatásokból (szja-visszatérítés, 13. havi nyugdíj, fegyverpénz stb.), amelyekből könnyedén meg tudták venni a megdrágult termékeket az év első hónapjaiban, másrészt az áremelkedés olyan mértékűvé vált mostanra, amely már egyre több háztartás esetében reáljövedelem-csökkenést jelent. Ez pedig az olcsóbb termékek felé tereli a vásárlókat.

Ennek hatására a boltok polcain is változásokat látunk. A magas minőségű termékeknek egyre kisebb a polcigényük, míg az olcsóbb, adott esetben saját márkás vagy alacsonyabb minőségű termékekből több kerül a boltok polcaira. Ez már nemcsak az árstopos termékek körét érinti, hanem szinte mindegyiket.

A kiskereskedelmi cégeknek tehát a folyamatosan emelkedő költségek és a fogyasztók fokozódó árérzékenysége miatt csökkentik a minőséget.

A beszerzési árak növekedése nem állt meg, amelyek ma már olyan magasak, hogy az árstopos termékek esetében meghaladják azt a hatósági árat (tavaly októberi ár, amelyen árulni kell a termékeket. Az árstopos termékek ugyanis 25-45%-kal drágábbak lennének, ha nem lenne az árbefagyasztás. A kisboltosok esetében már hónapokkal ezelőtt megtörtént, hogy a beszerzési ár az eladási ár fölé emelkedett, most viszont a nagy láncok is szembesülnek a problémával.

Az árstopos termékekből a silányabb kerül a polcokra… A csirkemellhez megkapjuk a csontot, belevágnak más részeket… Az étolajból egyre kevesebb a minőségi a polcokon.

- fogalmazott a Portfolio.hu, a szektor folyamataira rálátó forrása. Az egyik nagy cég egyre inkább külföldre viszi a Magyarországon gyártott jó minőségi, nálunk árstopos termékeit, hiszen ott jóval több pénzt kap értük. „Mindenki ezt csinálja, aki tudja” – mondta a forrás.

Katasztrófaturisták termékenkénti elemző ábrákat a Portfolio.hu oldalán böngészhetnek. 

Forrás: Portfolio.hu

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pegero
Magyarországon így néz ki egy éhező, csirkemell után sóvárgó állampolgár!
propeller.hu/images/cikk/2022_06/89427538_m.webp
Én is sóvárgok!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Macskaszem
@Giovanni Alba: A Mancs baromfibolt nem kutyaeledeles esetleg? Bocsika.
Giovanni Alba
@Macskaszem: ma, 13:00
De igen. Tegnap este úgy találtam rá, hogy jesz kollega fevetette a csirkemellcsont-témát. Ott van egy könnyen érthető kép is. Ránézésre alaplébe való. Ha tévedtem, akkor sem esek kétségbe, viszont csirkemellel kapcsolatban nekem eddig csak a "sarkantyúcsont" jutott eszembe. Tudod, megfogjuk a két végét, és aki a nagyobb darabot töri le, annak teljesül a kívánsága.
vacsi
@Giovanni Alba: Végigolvastad?
"A csirkemellcsont a csirke mellfilé levélasztása után megmaradt csontos rész.
Igen puha, késsel vágható csont, magas kollagén tartalommal.
A Barf etetés kezdetén kifejezetten javasoljuk, mivel könnyen emészthető.
Érdemes azonban a csont mellett színhúst is adnunk a kutyánknak,ezzel biztosítva az ideális kálcium foszfor arány fenntartását."
Giovanni Alba
@vacsi: ma, 15:27
És most ezen mit nem értesz? De -kérdésedre válaszolva- végigolvastam, a képeket is megnéztem.
Felesleges volt ezt a részt idézned idézned úgy, hogy nem derül ki, mi volt a célod vele.
percsi
Elég baj az nekünk, hogy már a csirkemell csonton marakodunk!
Köszönhetjük a vity és puty zsebeseknek! Míg közöttünk vannak, nem lesz jobb az életünk!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.