„A parizerrel pózolgató”, „kiöregedett komcsik” és „ereszen lecsúszó kamu keresztények” is előkerülnek Majka és Molnár Tamás új dalában. Jó néhány témát érintenek a dalban, így többek között a szegénységet, a gazdagságot, a kétszínűséget, a háborút és a hatalmat is, sőt – a szokottól eltérően –, Majka elővette a politizáló oldalát is, hiszen a dal második részében ez a szöveg hallható: „A másik parizerrel pózolgat, meg kamuzik a népnek, Szembeköpi a sajátjait, ha úgy hozza az érdek. Vajon melyik az az oldal, amelyik neked jót akarna, Melyik segít igazán, melyik nem lép a nyakadra, A kiöregedett komcsi, akinek nem jutott a húsból, Vagy a kamu keresztény, akivel az ereszen lecsúszol.” Ezeket a sorokat látva, nehéz nem a parizeres ügyeiről elhíresült Jakab Péterre, illetve az ereszen lecsúszó Szájer Józsefre gondolni, de a tavalyi vadászkiállítást is a szájára vette Majka. Ahogy mondja: „Nem lovagolunk medvén, hanem kilőjük a f...ba, És a vadászkiállításon majd...
„Vagy a kamu keresztény, akivel az ereszen lecsúszol” – Majka páros lábbal szállt bele a magyar politikusokba
Forrás:
blikk.hu
Feltöltő: Emmersson71
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Katasztrofális körülményekről panaszkodnak az úszók
- Elázott zenészek, menekülő nézők, megalázott sportolók az olimpia nyitóünnepségén
- Lady Gagát még megvárta az eső a párizsi olimpia megnyitóján, utána viszont elkezdett szakadni, de ez senki kedvét nem tudta elvenni
- Fotón mutatjuk, mit okozott a párizsi légtérzár az olimpiai megnyitó alatt
![Lázár János elnézést kért, és nagy bejelentésekkel készül augusztusban](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/lazar-janos-mti-mathe-zoltan.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 21:48
Lázár János elnézést kért, és nagy bejelentésekkel készül augusztusban
![Végre valami nálunk olcsóbb, mint a szomszédos országokban – Irigykedhetnek ránk](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/benzinar-02.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 21:30
Végre valami nálunk olcsóbb, mint a szomszédos országokban – Irigykedhetnek ránk
![Semjén Zsolt jót humorizált a nem működő kórházi klímákon, aztán hozzátette: "a magyar betegek élete nagyon fontos dolog"](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/semjen-zsolt-mti-veres-nandor.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 20:59
Semjén Zsolt jót humorizált a nem működő kórházi klímákon, aztán hozzátette: "a magyar betegek élete nagyon fontos dolog"
További ajánlatok
![Virágzik a drogbiznisz Magyarországon – Újabb két helyszínen kattant a bilincs a drogkereskedők csuklóján](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/letartoztatas-rf.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 16:57
Virágzik a drogbiznisz Magyarországon – Újabb két helyszínen kattant a bilincs a drogkereskedők csuklóján
![Kokaincsempészt fogtak Röszkénél a pénzügyőrök](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/nav.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 14:14
Kokaincsempészt fogtak Röszkénél a pénzügyőrök
![„VV Fanni vérző holtteste volt a csomagtartóban” – állítja a nyomozó – Újabb megdöbbentő felvétel került elő a gyilkosságról](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/vvfanni.jpg)
Szórakozás
- 2024. July 26., 08:43
„VV Fanni vérző holtteste volt a csomagtartóban” – állítja a nyomozó – Újabb megdöbbentő felvétel került elő a gyilkosságról
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás