Még a fideszesek 44 százaléka is úgy látja, hogy szerényebb lesz az idei ünnep – írja az ATV.hu.

Még a fideszesek közül is sokan szűkösebb karácsonyra készülnek a Publicus-felmérése szerint
Fotó: Orbán Viktor miniszterelnök évzáró nemzetközi sajtótájékoztatót tart a Kormányinfó keretében a Karmelita kolostorban 2022. december 21-én. MTI/Koszticsák Szilárd

A Fidesz szavazóinak többsége derűlátó, szerintük az idei ünnep olyan lesz, mint máskor, az ellenzékre voksolóknak viszont csak a harmada gondolja ezt – derül ki abból a felmérésből, amelyet a Publicus Intézet készített a Népszava megbízásából.

Arra a kérdésre, hogy a korábbiakhoz képest jobb, rosszabb, vagy ugyanolyan karácsonyra számítanak-e a megkérdezettek,

56 százalék a szerényebb választ jelölte meg, 42 százalék pedig az „ugyanolyan” kategóriát.

Az pártpreferencia alapján viszont ebben vannak eltérések;

a Fidesz-KDNP szavazóinak 53 százaléka a korábbi évekhez hasonló időszakra számít, szerényebbre pedig 44 százalékuk. Az ellenzékiek között ez utóbbi arány már bő kétharmados (67 százalék), és a bizonytalanok többsége (53 százaléka) is szűkebb időszakra számít.

Az ezerfős minta alapján 83 ezer forintra jött ki az az összeg, amelyet egy magyar ember tárgyakra, élményekre, vagy egyéb, pénzért vehető ajándékokra költ.

Budapesten a legbőkezűbbek, vidéki városokban pedig a legtakarékosabbak a válaszadók, így a fővárosban 105 ezer forintra, míg a vidéki városokban 58 ezer forintra jött ki az átlag.

További részletek itt olvashatóak.

Forrás: atv.hu, Népszava

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
jáger laszló
Én ugyanolyan karácsonyra készülök mint a tavalyi volt!
Csak semmi cicó...
Remélem ezt is túlélem...
csak ennyi
barátilag
J.L.
Gazella
Mégis mire számitottak???
Köszönjék az O1G-nek!!!
Németh István
@Gazella: @namihami: @Fenyöfa58: csak megjegyzem a lenvai ildikó féle lista aza halállista amit a resckieknél kihagytak! A többieknek általánosan >> a barmok nem tudnak gondolkozni >> ha nincs eső mindenkinek szárazság van, ha az infláció becsurgadozott kishazánkba is a moslék ursula irányította Eu. által, a szemét usa agresszorok által, akkor mitől lenénk mentesek a gatyaszíj szongatástól??? Moslékok!! >ütemesebben szívjátok a gebe lenge szervét, hátha használ az agyatoknak!!!
drrotf
Csak nem gondolták hogy ők a fideszeseket támogatók majd kimaradnak a "jóból"?Nem tudják hhogy Orbán senkit nem hagy az út szélén?Mindenkit az árokba taszít!
Béla333
A hülyemagyar maffiahívőknek csak az a szép Karácsony, amit a maffia kormány uralkodása alatt tölthetnek el.
Nekik csak ez számít!
gina
Fideszhivök, itt az idö adakozzatok mert éhenhalnak a vezetök, idióta szemetek, van pofájuk. sajnáltatni magukat a zsiros potrohos alja népség ..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.