Veres András győri püspök, a katolikus püspöki kar elnöke átadta a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjakat, ennek kapcsán mondta el gondolatait.

Elvben van sajtószabadság Magyarországon, mondja a katolikus püspöki kar elnöke

Veres András "a sorok közt olvasva" tájékozódik. Forrás: Győri Egyházmegye, YouTube

Veres András a Népszava kérdéseire válaszolva elmondta, hogy: „az igazság megismerésének szellemében kell élni és írni”. Szerinte az újságírók feladata az lenne, hogy az igazság hírnökei legyenek. Ne különböző elköteleződésekhez ragaszkodjanak, hanem ahhoz az igazsághoz, ami megismerhető.

Nyilván hívő emberként fogalmazok: hisszük, hogy a Szentírásban az objektív igazság jelen van, az megismerhető. Azt gondolom, egyetlen út vezethet ahhoz, hogy a világban megteremtsük az igazságot, az, hogy mindig az igazságról szólunk.

Veresnek a nem vallásos újságírók számára is ez a mondanivalója.

Veres András szerint Magyarországon a sajtószabadság „elvben megvalósulhat”, hiszen mindenki azt ír, amit akar. Abban lát különbségeket, hogy ki mennyire ragaszkodik az igazsághoz.

Így a sajtószabadság érvényre jutása csak az újságírókon múlik. Az igazsághoz hűségesnek kell maradnia az újságírónak, akárhova tartozzon is. Ha az igazságot közvetíti, akkor meg tudja valósítani a sajtószabadságot. Mihelyt elkezd bizonyos elköteleződések végett ide vagy oda hajolni, onnantól kezdve már nem szabad. Ezért bátorítja a katolikus újságírókat: megvan az a lehetőségük, hogy az igazsághoz ragaszkodjanak, csakis azt közvetítsék, semmi mást.

Arra a kérdésre, hogy a közszolgálati média az objektív igazság megismerésére és közvetítésére törekszik-e, azt válaszolta, hogy nem az ő feladata annak a megítélése.

„Azt viszont bátran ki merem mondani, hogy – ne legyünk naivak – elköteleződés mindig is volt a közsajtóban, az adott politikai irányvonal mindig befolyással bírt. Ez így volt mindig, akárki volt hatalmon. Ebben nem látok rendkívüli dolgot. Inkább az a fontos, hogy legyenek olyanok is, akik nem politikai elköteleződésből cselekszenek.”

Veres András elárulta azt is, hogy közéleti ügyekben minden irányból igyekszik tájékozódni. „A sorok között találom meg az igazságot” – jegyezte meg.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

neverland
@Németh István: Megszóltottál baszd meg! Viseld a következményeit.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Jozefina
Veres András mindig is sunyi volt!
"Arra a kérdésre, hogy a közszolgálati média az objektív igazság megismerésére és közvetítésére törekszik-e, azt válaszolta, hogy nem az ő feladata annak a megítélése."
ittott
@Jozefina: nem fog odaszarni ahonnan a pénzt kapja. mocskos kufár. Krisztus ezt is kihajtaná a templomból korbáccsal a kezében.
Németh István
@neverland: nagyon rohadjmeg te moslék kommunista nyaló szarház! saját magadat cáfolod te pöcs! A világ tele van hamis moslék prófétákkal ki-ki sorosnyaló gazember, ki a marxisa tanokat szóró ganaj állat, miként ez a tetves veres andrás is > mikor volt szerinte gyakorlatilag valós sajtó szabadság?? akkor amikor a kommunista diktatúrában a szív újság is csak cenzúrázottan jelenhett meg?? JA!!! most jut eszembe a komunisták diktatúráját a mai napig nem felejtette el, ez hiányzik neki! > még most is! Szégyen a püspöki karra egy ilyen fehérgalléros! A moslék balliberális horda remeg a médiahatalom megszerzéséért >>visítanak, hogy a kormány a vodafont testközelbe vonzotta!!! Kíváncsi lennék a guruló dolcsik nem e lyukasztották-e ki a az andráska köntösét! stb.
Na a lényeg>> Az usa-nató takarodjon Európából, az Eu. aljsa nemzetírtó vezetése a börtönbe - akasztásilag!
Németh István
@sgl: te a szokásodhoz híven egy nagyon buta, extrahülye barom vagy, téged iga elé nem lehetne fogni, még orrkarikával sem mert hanyatt vágnád magad és a saját fakadat szopnád! DE BIZONY az>> @ittott: @Jozefina: @Eladott Ország: és nyiván amagát elszégyeld SEGGFEJ IS >>propeller.hu/tagok/neverlandEbben az országban a zsidókkal, a cigányokkal meg a matyar parasztokkal van a probléma. - és ez így lesz mindig! is >> ELSZÉGYELTE MAGÁT ÉS MEGTÉRT A HAZA PLATFORMJÁRA!
Mert kibontakozik a tudás mint rejtett hatalom! Ezért is mondom >> az usa-nató takarodjon Európából, az Eu. vezetése a moslék kártékony állat banda a börtönbe - akasztásilag!
Németh István
@neverland: meg veled a nagyon hülye agyad alapján!
DE a lényeg >> az usa-nató takarodjon Európából, az Eu vezetése börtönbe! - akasztásilag!
ómió
Így hazudjátok, efftársak, vagy csak a püspök úr nincs tisztában az "elvben" szó jelentésével?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.