Több másik üzletlánc után a Lidl is csökkenti az egyik alapvető élelmiszer árát: olcsóbban vásárolhatunk sajtokat.

Sokan örülni fognak, ha meglátják, melyik termék árát csökkenti a LidlMTVA/Bizományosi: Róka László

Az Aldi és a CBA után most a Lidl is bejelentette: csökkentik a sajt árát a boltjaikban. A vállalat szerint náluk március 1., szerdától lépett életbe az árcsökkenés, és azóta terméktől függően 20-23 százalékkal alacsonyabb áron kínálják a magyar beszerzésű trappista sajtjaikat. Az Aldit követően aztán a CBA is közölte, hogy ők is hasonló lépést tesznek: 20 százalékot meghaladó mértékű árcsökkentést vezettek be ugyanezen a terepen.

Erre a vonatra ült most fel a Lidl is – írja az index.hu a Világgazdaság információira hivatkozva. Hétfőtől (március 6.) kezdve csökkenti a kínálatában található, legnépszerűbb sajtok árát. Tőzsér Judit, az üzletlánc vállalati kommunikációs cégvezetője azt mondta, hogy a sajtok ára kiszereléstől és típustól függően akár 25%-kal csökken.

A Lidl tételesen fel is sorolt néhány terméket, amelynél érezhető lesz az árcsökkenés. Ebből az látszik, hogy a boltlánc szintén a hazai beszerzésű, saját márkás (Pilos) trappista sajtoknál hajtott végre árcsökkenést.

Tőzsér Judit arra is emlékeztetett a Világgazdaságnak adott nyilatkozatában, hogy a vállalat január elejétől már csaknem 200 termék árát csökkentette tartósan, és a jövőben is céljuk lesz, hogy további árcsökkenést, kedvezményeket tudjanak biztosítani a vásárlóiknak minél több termékkategóriában.

A lap arról is beszámolt, hogy az árháborúnak a következő szakaszában újabb alapvető élelmiszer árát csökkenthetik az üzletek: ez pedig a száraztészta. Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója ugyanis a VG-nek már jelezte, hogy néhány nap múlva csökkentik a tészta árát, bár a fentieknél csak kisebb mértékben, mindössze 5 százalékkal. 

Forrás: index.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Ma voltam a Lidl-ben, valóban akciózzák a sajtokat de még így is drágább mint egyes más boltokban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.