A volt miniszterelnök hat pontban szedte össze, hogyan lehetne megújítani a hazai egészségügyet.

Így reformálná meg Gyurcsány Ferenc a magyar egészégügyet

Fotó: MTI/Kovács Attila

Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán írta le, hogy mire van szüksége az ágazatnak.

A DK elnöke hat pontban írta le a gondolatait. Idézzük: 

"1. Minden magyar polgárnak kell legyen egy egészségügyi asszisztense, aki folyamatosan vezeti a megelőzés, ellátás, gyógyítás, rehabilitáció folyamatában. Fogjuk mindenki kezét.

2. Meg kell mondani, hogy az állami egészségügyben mi jár emberi jogon, mi jár azoknak, akik akik fizették a járulékokat, és mi azoknak, akiknek valamilyen kiegészítő biztosításuk van, függetlenül attól, hogy hol lakik, hogy milyen kapcsolatai vannak.

Kell egy számonkérhető ellátási, szolgáltatási protokoll.

3. Az alapszintű ellátást, a szűréseket, megelőzési eljárásokat a legszélesebbre kell nyitni, az ebben együttműködő állampolgárokat segíteni, motiválni kell. Az egészségügyi szakemberek széles köre sokkal többet tudna ma is segíteni, mint amit megengednek nekik.

Ki kell nyitni a szakmai lehetőségeket és vele együtt a felelősséget.

4. Az állami egészségügyi kapacitásokat csúcsra kell járatni. A magánellátásból vissza kell hozni a betegeket. Ugyanakkor: aki magánellátást vesz igénybe és ezzel tehermentesíti az állami egészségügyet, annak költségeihez az állam bizonyos esetekben és meghatározott mértékig hozzájárulhat.

5. Nemzetközi tapasztalatok alapján a magyar lakosság számára megfizethető áron lehetővé kell tenni a legjobb gyógyszerek és orvosi technológiák elérését.

6. Az egészségügyi dolgozók bérét, orvosokét, nővérekét, asszisztensekét a mindenkori nemzetgazdasági átlagkeresethez kell automatikusan igazítani, a helyreállított jogállású egészségügyi szakmai kamarákkal történő megállapodás szerinti szorzószámokkal."

Forrás: Facebook
Ide ne utazz, mert veszélyes!
Nagyvilág - 2024. March 4., 20:13
Ide ne utazz, mert veszélyes!

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
Ebben az az érdekes, hogy más országokban a fent leírtak működnek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@Őrnagy: Szövegértés??? Megfizethetővé kellene tenni az új, modern gyógyszereket, és ellátásokat, mindenki számára! Nem kellene gyüjtést rendezni a beteg családjának, egy modern beavatkozás esetében! Nem lenne probléma megfizetni egy új, modern gyógyszert, amin nincs támogatás!
Most a dolgozó fizeti a tb járulékot, de ha nem akar hónapokat várni egy szakorvosi rendelésre, vagy egy diagnosztikai vizsgálatra, akkor, ha van miből, kifizeti a magán ellátást! Mert ugyebár, az egészség nem üzlet!
Kéretik a gorombaságokat mellőzni, én udvarias voltam!
Nessy
@Őrnagy: Érdekes, azért anno sok minden működött, amit mára sikeresen leépített pártunk és kormányunk! Nem ördögtől valók a javaslatok!
Gyurka80
@lusta: Nem olvastad végig amit írtam!
Gyurka80
@sgl: NE hazudj! A eü hozzájárulást böszme vezette be!
jáger laszló
Feri
Maradj magadnak,mert ehhez te nem értesz!!1X már bebizonyítottad Ez nem közgazdasági kérdés 1.sorban hanem eü-i!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
ómió
(4.) "Az állami egészségügyi kapacitásokat csúcsra kell járatni"! Bravó, Böszme efftárs! Akkor, azt a 70 kórházat tuti ezért terveztétek bezárni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.