Orbán 50 százalék alatti államadósságot ígért egy évtizede, most tartunk 73 százaléknál – írja Bodnár Zoltán, a DK árnyék-pénzügyminisztere.

Orbán nem ezt ígérte: alaposan elszállt az államadósság
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Közleményében emlékeztet, Orbán Viktor 2012-ben szó szerint azt mondta, hogy "a magyar kormány naponta folytat szabadságharcot, hogy ötven százalék alá csökkentse az államadósságot".

Ez a szabadságharc is úgy sikerült, mint úgy általában minden ennek a kormánynak: 2022-ben 6500 milliárddal, a tavalyi GDP közel 12 százalékával nőtt az államadósság, ezzel pedig már túl vagyunk a 73 százalékon is

- írja Bodnár.

Az Árnyékkormány szerint az Orbán-kormány a felelős az államadósság elszállásáért. A felelőtlen orbáni gazdaságpolitika tette hazánkat sérülékennyé, az uniós pénzek elvesztése pedig kényszerpályára sodorta a kormányt, amely most csak külföldi gigahitelekből tudja finanszírozni a Magyar Államot. Ez egy ördögi kör, ennek köszönhető a magas államadósság.

Az Árnyékkormány szerint fel kell szabadítani a magyar gazdaságot az orbáni infláció alól, haza kell hozni az orbáni korrupció miatt felfüggesztett uniós pénzeket, helyre kell állítani a jegybank hitelességét és felelős gazdaságpolitikával, euróbevezetési céldátum kitűzésével kell új pályára állítani a magyar gazdaságot, mert csak így csökkenthetjük az államadósságot.

Erre ez a kormány láthatóan már képtelen, ezért az Árnyékkormány Magyarország egyetlen reménye arra, hogy csökkenteni tudjuk az államadósságot – közölte az Árnyékkormány minisztere.

Forrás: MTI

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
@csak úgy...: Nincs időm rád, te buta paraszt...!
csak úgy....
0rbán szokott valamit mondani ,szerintem csak beszélni szokott?!
csak úgy....
@verőce21: hazudsz cigány, hiszen alig vársz! :)
jáger laszló
Igenis!!
Tudomásuk kell venni,hogy az államadósság 51-52 ezer milliárd forint ,több mint 130 milliárd $ ami horribilis összeg,még a kamatai is!!
Ezzel kell 1ütt élni és lehetősség szerint nem növelni!!csak ennyi
barátilag
J.L.
Lepényleső
" "Na itt a fidesz vége"- az 1993-as székházügy,ahogy a HVG feltárta"?

Aki kortárs létére várja,hogy a bán ígéretét betartsa,annak van mérhető IQ-ja,
s a késeőbbi nemzedék ha a fenti cikket elolvasta,juthat hasonló megállapításra?
ómió
@m73: Na, a bárcáskurva anyádat, bolsiék fajgörénye! Teleszoptad magadat Bite efftársad farkából és most állandó szopásra áll a mocsokbolsi pofád?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.