A Mi Hazánk Mozgalom elnöke szerint jó, de kevés, amit a kormány az ásott és fúrt kutak regisztrációjának ügyében tesz.
Fotó: MTI/Soós Lajos
Csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Toroczkai László arról beszélt: pártja egyértelműen saját sikerének tekinti, hogy az agrárminiszter bejelentette, megpróbálják tovább egyszerűsíteni a folyamatot.
Hozzátette, édeskevésnek tartják az eddigi enyhítéseket, hiszen abban csak az szerepel, hogy nem kell vízórával felszerelni az ötven métert meg nem haladó talpmélységű kutakat.
Közölte: kormányzati garanciákat várnak például arra, hogy a jövőben sem kell majd fizetni az ilyen kutakból kiemelt vízért. Hangsúlyozta: a fizetőssé tétel csak tovább emelné az amúgy is brutális mértékben növekedő élelmiszerárakat.
Hiányolta, hogy nem teszik ingyenessé az ilyen kutak regisztrációjához szükséges szakvélemények beszerzését, ami akár több százezer forintjába is kerülhet a tulajdonosnak, ráadásul szerinte a miniszter nem tért ki azok helyzetére sem, akik azért kénytelenek háztartási vizet nyerni az ásott vagy fúrt kutakból, mert az állam nem oldotta meg, hogy vezetékes vizet használhassanak.
Amikor David Pressman budapesti amerikai nagykövet előző napi bejelentéséről kérdezték, Toroczkai László úgy nyilatkozott, az ott elhangzottakból és "az országot ellepő óriásplakátokból" is egyértelmű, hogy Magyarország belügyeibe való beavatkozás történik, amit a leghatározottabban visszautasít.
A hülye majom (elnézést az igazi majmoktól) a kútügyben sem fogta még fel, hogy az az összes vidéki kormánypárti polgármesternek a kút cirkusz a vesztőhelye lesza 2024-es választáson. Marha nehéz elgondolnia, hogy 80 ezres nyugdíjból élő falusi özvegyasszony mikor kifizeti a rezsit és kiváltja a gyógyszereit, azt követőn már csak kétnaponta eszik. A kert arra kell, hogy sok munkával kevéssel kiegészítse a kétnapos kajáját, hogy ne háromnaponta kelljen ennie. A kormány hatökör minisztere meg az a tulokforma hibbantjószág Toroczkai erőlteti ezt a dolgot. Vajon azt az 50- és százezer közti díjat majd ez az említett két szarvatlan marha fogja helyettük kifizetni ? Ezek szerint a szellemi leépülés és a barom ötletek bedobás vezet a hazai "politikai elitbe" ?
Erről nem beszélni kell, hanem elfelejteni.