Elfogadhatatlannak tartják és ezért elutasítják ellenzéki pártok a kormánynak a pedagógusstátusz-törvénnyel kapcsolatos javaslattervezetét – közölték a Belügyminisztériumban tartott szerda délelőtti egyeztetés után az azon részt vevő hat párt képviselői.

Ellenzéki pártok elutasítják a kormánynak az új pedagóguséletpálya-törvény tervezetéről szóló javaslatát
Fotó: Pixabay

Az MSZP nevében nyilatkozó Kunhalmi Ágnes társelnök elmondta, elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány az európai uniós forrásoktól teszi függővé a pedagógusok bérének emelését. Szerintük a béremeléshez szükséges források biztosítása nemzeti hatáskör, ezért azt a költségvetésből kell biztosítani.

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője szerint a státusztörvény-javaslat elfogadhatatlan, így azt vissza kell vonni, a pedagógusok béremelését azonnal végre kell hajtani, és ugyanígy teljesíteni kell a tanárok és a diákok jogos követeléseit.

Az oktatás javításának alapja nem lehet egy bosszútörvény

- tette hozzá.

A DK-s Barkóczi Balázs szerint a tervezet ellen tiltakozók eddig csak diktátumokat, megfélemlítést, könnygázt kaptak. Ha elfogadják ezt a törvényt, az az oktatás "teljes szétveréséhez" fog vezetni – fűzte hozzá.

Gelencsér Ferenc Momentum-elnök szerint az egyeztetésen Pintér Sándor belügyminiszter nem ígérte meg, hogy nem fújják le többé könnygázzal a jövőjükért tüntető diákokat.

A miniszter "semmilyen nyitottságot nem mutatott arra, hogy visszavonja a tanárokat sújtó bosszútörvényt"

- fogalmazott az ellenzéki politikus.

Kanász-Nagy Máté LMP-frakcióvezető-helyettes szerint azonnali béremelésre van szükség a közoktatásban, emellett szabadságot és autonómiát is kell biztosítani az ágazatnak.

Leszögezte:

ők is elutasítják, hogy az Európai Unióra kellene várni a béremeléssel. A státusztörvénnyel kapcsolatban azt mondta: új tervezetről kell tárgyalni és lehetővé kell tenni, hogy a tárgyalóasztalhoz mindenki hozzáférjen, aki érintett a közoktatásban.

Ander Balázs jobbikos országgyűlési képviselő kijelentette: a státusztörvény nem teszi lehetővé, hogy fokozzák a pedagógusok autonómiáját és szabadságát. A kormány a tanárokat "a nemzet napszámosaivá, cselédjeivé kívánja tenni" – mondta, hozzáfűzve: "ma is egy Klebelsberg Kunóra lenne szükség, aki az első világháborút követő években a romokból építette újjá a magyar közoktatást".

A Belügyminisztérium által kezdeményezett egyeztetésen mások mellett részt vettek

az ellenzékkel együttműködő Pedagógusok Szakszervezete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Tanítanék Mozgalom, az Adom Diákmozgalom és az Egységes Diákfront képviselői is, de a pártok szerint "a kormány az ő véleményükre nem kíváncsi, csupán a Nemzeti Pedagógus Kar javaslatait hallgatja meg".

A hat pártnak az egyeztetést követő tájékoztatón kiosztott nyilatkozata szerint a pedagógusstátusztörvény-tervezet elhibázott, mivel szerintük az eddig bejelentett módosításokkal együtt is "generálisan szembemegy a magyar érdekekkel és a kormánynak az Európai Unióval kötött megállapodásaival, így számos helyen ellentmond az Emberi Erőforrások Operatív Programban (EFOP) rögzített vállalásokkal".

A nyilatkozatban kitérnek arra is, hogy a pedagóguspálya vonzóbbá tétele követelmény és egyben magyar érdek. Fontosnak tartják, hogy "olyan jogszabály ne születhessen, amely a pedagógusoktól szerzett jogokat vesz el, szűkíti szakmai autonómiájukat, valamint a szülők és a diákok oktatással kapcsolatos alapvető jogait".

Ez a státusztörvény-tervezet nem lehet tárgyalási alapja az oktatás megújításának, mert ez a jogszabály nem javítja, hanem rontja Magyarországon az oktatás helyzetét

- közölték az egyeztetésen részt vevő ellenzéki pártok, amelyek úgy nyilatkoztak, hogy a tervezettel szakmailag és rendszerszinten is szemben állnak.

Bárminemű jövőbeni olyan egyeztetés, amelynek ez a tervezet az alapja, nem tekinthető érdemi egyeztetésnek a közoktatás helyzetéről

- olvasható a nyilatkozatban.

Forrás: MTI

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@Maccska: kaptok lófaxt! - föleg mivel ilyesmit nem írt elö az eu! hazudj a kecskédnek tibim...
Béla333
@csak úgy...: 17.14
Nem hogy egymásról tudják, hogy kit vett meg a maffia, hanem az emberek jelentős része is tudja. (No nem mindenki!)
Ha visszanézzük a rabszolgatörvény elleni tüntetést a TV székháznál 2018-ban, lehetett látni, hogy az ellenzéki pártok/politikusok hogyan szerelték le a tüntetőket, hogyan oltották ki a jogos felháborodásukat!
verőce21
A baloldali pártok képviselői, akik milliókat keresve akadályozzák, hogy a tanárok 800 ezer forintot kapjanak...!
csak úgy....
@verőce21: nincs az a butuska gimnazista,aki bevenné nektek az idióta fideszes szövegeiteket! :)
verőce21
@csak úgy...: ez az olyan butuskáknak szól, mint te vagy, te Úrhatnám paraszt!
ómió
Az efftársak, bizony, maradnának a zombiképzésnél! A végén még nem lesz szavazójuk!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.