Vádat emeltek egy férfi ellen, aki nem akarta visszaadni a neki tévedésből utalt több mint 34 millió forint munkabért.

Járandósága értékének mintegy 367-szeresét kapta meg tévedésből volt munkaadójától egy férfi tavaly tavasszal, de mivel nem volt hajlandó azt visszautalni, vádat emeltek ellene

- tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

Tévedésből 30 millió forintos fizetést kapott 90 ezer helyett egy kaposvári férfi, nem akarta visszaadni a pénzt – Ezt tette helyette

Azt írták, hogy a negyvenes éveiben járó vádlott egy kaposvári cégnél dolgozott, munkaviszonya a próbaidő alatt megszűnt. A férfi a neki időarányosan járó 92 549 forint bér kifizetéséhez egy osztrák bankszámlát adott meg, amelyre a munkáltató tévedésből nem forintban, hanem euróban utalta át az összeget.

A cégnél rövid időn belül kiderült a hiba, és felvették a kapcsolatot a férfival a több mint 34 millió forint értékű euró visszautalása érdekében, ő azonban azt állította, hogy nem fér hozzá a bankszámlájához.

A főügyészség közlése szerint ez nem volt igaz, a vádlott egy kaposvári ATM-ből nagyobb összegű készpénzt vett le a számláról, majd 6 millió forintnak megfelelő eurót utalt egy másik bankszámlára.

A Kaposvári Járási Ügyészségnek az osztrák hatóságokkal folytatott jogsegély útján sikerült befagyasztatnia a számlát, és intézkedtek, hogy a kaposvári cég visszakapja a rajta található mintegy 28 millió forint értékű eurót – írták.

Az ügyészség jogtalan elsajátítás vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen, azt indítványozva a bíróságnak, hogy ítélje pénzbüntetésre, egyúttal kötelezze a kár megtérítésére.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.