Szijjártó arról beszélt ma New Yorkban, hogy a jelenlegi kihívások közepette világosan kell fogalmazni annak kapcsán, hogy ki milyen jövőt szeretne. Felvázolta azt is, mi mit akarunk.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a 2024-ben megtartandó, jövővel foglalkozó csúcstalálkozó előkészítő ülésén vett részt, amelyen a következő évek és évtizedek nemzetközi együttműködésének alapjait rakják majd le a tervek szerint.
Felszólalásában kiemelte, hogy ma az emberiség a veszélyek korát éli, jelenleg a világ mintegy harminc pontján dúl háború, egymást érik a migrációs hullámok, erős a terrorfenyegetettség, és eközben súlyos gazdasági és egészségügyi nehézségekkel is meg kellett küzdeni az utóbbi években.
Tehát most meg kell fogalmazni azt, hogy milyen jövőt szeretnénk. Mi, magyarok azt szeretnénk, hogy legyen béke, legyen biztonság és segítsük a családokat. (...) És ezt negatív értelemben megfogalmazva úgy mondhatjuk, hogy nem akarunk háborút, nem akarunk migrációt és nem akarjuk az agresszív genderpropagandát
– fogalmazott.
Szijjártó Péter az ukrajnai háborúról szólva úgy vélekedett, hogy Európának és az Egyesült Államoknak végre be kéne látnia azt, amit a világ nagy része már belátott, hogy a rendezést kizárólag a tárgyalások hozhatják el, nem a harcok.
Aki fegyvereket szállít, az bizony felelőssé válik emberéletek kioltása tekintetében, hiszen minél több fegyver van egy háborúban, annál több embert fognak megölni, annál hosszabb lesz a háború és annál nagyobb lesz az eszkaláció kockázata
– figyelmeztetett elfeledkezve arról, hogy a mi politikusaink is megszavazták a fegyverszállításra vonatkozó javaslatokat.
Ezután az illegális bevándorlást érintette, kiemelve, itt az ideje annak, hogy Brüsszel végre ne inspirálja a migrációt, ne az embercsempészek érdekében dolgozzanak, hanem szétverjék ezen hálózatok üzleti modelljét, illetve kezeljék a kiváltó okokat.
Mi védjük a déli határunkat, a nyomás egyre növekszik. Nem akarunk migrációt a következő években, és nem akarunk olyan globális politikát sem, amely inspirálja a migrációs folyamatokat
– mondta.
Valamint leszögezte, hogy Magyarország ragaszkodik a hagyományos családmodellhez, ahhoz, hogy az apa férfi, az anya nő, a gyerekek számára pedig biztosítani kell a nyugodt felnevelkedés lehetőségét.
Ezért az agresszív genderpropagandát is visszautasítjuk, és szeretnénk azt látni, hogy a nemzetközi politikában sem diszkriminálják azokat, akik a konzervatív, hagyományos családokra épülő életmodell mellett törnek lándzsát
– fűzte hozzá. „Szeretnénk, hogy ha a következő évek a civilizációk közti szövetségről, a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésről, a vallásszabadságról, a felekezetek közötti civilizált, nyugodt együttműködésről szólnának ahelyett, hogy ezeket a vallási csoportokat, vallási közösségeket akár terrorizmus, akár az agresszív szekularizáció útján támadások érik” – összegzett.
6 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Kérdés: mit keresett a könyvesboltban az ifjúsági irodalomnál és látott-e még valami gyanúsat? Az egri csillagok nem volt ott? Tudod, amikor két pucér kisgyerek pancsol a patakban.
Ugyanott képesités nélküli miniszterelnök, államtitkár, bármi, amiért sok pénzt fizetnek, kikölcsönözhető...! :)
Új hozzászólás