Építési gödrökbe potyogtak a gyerekek a 2019-es kampányhajrában megynitott érdi játszótéren. Az akkori polgármester, T. Mészáros András elfogadta az 1,5 milliós büntetést, de a vád még fellebbezhet.
Kép: T. Mészáros András / Facebook
Bűnösnek vallotta magát Érd volt fideszes polgármestere, T. Mészáros András, aki ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat – írja az ÉrdMost. A volt polgármester ügyét szerdán tárgyalta az Érdi Járásbíróság, ahol a lap szerint miután az ügyész indítványt tett a büntetésre,
Védőikkel való alig pár perces tanácskozás után T. Mészáros András és társa beismerték bűnösségüket, és mindketten lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról.
Az ügy 2019-ben kezdődött, amikor a polgármester – az önkormányzati választás hajrájában – befejezetlenül adott át egy játszóteret.
A megnyitóra érkező látogatók közül egy gyermek egy fedetlen, kb. 25 cm átmérőjű, a talajjal azonos szintű építési gödörbe belelépett és elesett, amelynek következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett. A játszótéren található másik ilyen gödörbe szintén egy gyermek belelépett, megbotlott és csak amiatt nem esett el, illetve nem szenvedett sérülést, mert édesanyja a gyermeket elkapta az esés során
– nyilatkozta az ezután történtekről a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője, Jagusztin Tamás írta az Átlátszónak idén szeptemberben. Az egyik szülő akkori beszámolója szerint az aknában álló két fémrúd felnyársalhatta volna a ráeső testet.
T. Mészáros András Fidesz-KDNP-s volt polgármester, elsőrendű vádlott, és K. P. B. másodrendű vádlott felelős vezetői voltak a papi földeken épülő játszótér munkálatainak. T. Mészáros 1,5 millió forint pénzbüntetést kell, hogy fizessen, a másodrendű vádlott pedig 840 ezer forintot. Emellett kötelezték őket a bűnügyi költség megfizetésére is, ami mintegy 362 ezer forint. Ők ugyan elfogadták a bírságot, de a vád képviselőjének még van három napja fellebbezni.
Más cikkben olvastam, hogy ennek a polginak 600 ezer ft. a nyugdíja. A francba.
És még kap már nem tudom honnan 300 ezret.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/122187840_849376305806792_7211248944178486340_n.png?_nc_cat=105&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=D2kfe-gwT94AX_gqQsm&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfB0ADc36XbZ_zbGZtcxDa_rMV3XdCRQfpZKA3lCe_58IA&oe=6545219A
Dolgok amiket még senki sem látott élőben. Loch Nessi szörny, Yeti, őszinte fideszes politikus.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/272261150_5231652020180589_947689993305542657_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-7&_nc_sid=6a0516&_nc_ohc=E8Qxh5eIqGEAX-Uxzlk&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfAhOzXlmwy7EGwDsaK_FMYn1PyQfjzPhZ2bX2hLSCBpKg&oe=65223DE6