A magyar külpolitika szíve közepe továbbra is a nemzetpolitika, amelynek keretében a kormány már több mint 60 ezer gazdaságfejlesztési pályázatot támogatott a szomszédos országok magyarlakta területein, ami 424 milliárd forintnyi beruházást indukált – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Szijjártó elmondta mi a feladata a mindenkori magyar kormánynaknak

A tárcavezető az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának ülésén leszögezte, hogy történelmi eseményekből fakadóan Magyarország és a nemzet határai nem esnek egybe, ezért fontos feladat a határon túli magyar közösségek erősítése.

A mindenkori magyar kormánynak valóban a szívén kell viselnie a határon túl élő nemzeti közösségek sorsát

- fogalmazott.

Kiemelte, ehhez hosszú távú stratégiára van szükség, de nem Budapestről kell megmondani, hogy mi a jó az érintetteknek, erről őket kell megkérdezni. Hozzátette, hogy ezt meg is tették, a válasz pedig úgy hangzott, hogy mindennek az alapja a gazdasági fejlődés, ezért indítottak gazdaságfejlesztési programokat Ausztrián kívül minden szomszédos országban.

Aláhúzta: a kormány összesen 60 121 gazdaságfejlesztési pályázatot támogatott 216 milliárd forinttal, ezek eredményeként 424 milliárd forintnyi beruházás jött létre a szomszédos államok magyarlakta területein.

A Vajdaságban 14 263, Kárpátalján 34 466, Erdélyben 6084, a Felvidéken 3837, a Muravidéken 671, a Drávaszögben 800 pályázatot támogattunk eddig, amelyek munkahelyeket teremtettek, a szomszédos államokban adóbevételeket teremtettek, amelyek nyomán az adott ország gazdasága is megerősödött, de megerősödött a magyar nemzeti közösség is

- tájékoztatott.

Úgy vélte, hogy a program sikeresnek bizonyult, "tipikusan win-win-win helyzetről" van szó, ezért Magyarország a határon túli gazdaságfejlesztési programokat a jövőben is folytatni fogja.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a határon túli magyar közösségek helyzete akkor jó igazán, ha jó az adott országgal az anyaország kapcsolata is.

Ezért a magyar külpolitikának az is mindig célkitűzése, hogy a szomszédos országokkal a lehető legjobb kapcsolatot tartsuk fenn

- szögezte le.

Üdvözölte, hogy idén minden szomszédos országgal történt előrelépés a kapcsolatban, vagy legalábbis nem következett be romlás. Szavai szerint egy kivétel van, Ukrajna, ugyanis a kárpátaljai magyarok folyamatos jogfosztása miatt állandósult a konfliktushelyzet a felek között 2015 óta.

Az elmúlt nyolc évben a kormány a lehető leghatározottabban állt ki a kárpátaljai magyarok jogainak visszaadása mellett. Ebben a tekintetben, azt gondolom, hogy a magyar politikában egyedülállónak minősíthető széles politikai egyetértés jött létre

- jelentette ki.

Arra is kitért, hogy ezt a kérdést a háború kirobbanásakor a kormány zárójelbe tette, viszont végül kénytelen volt módosítani ezen az álláspontján, amikor tavaly olyan törvényeket fogadtak el Kijevben, amelyek tovább rontották a magyar kisebbség helyzetét.

Világossá tettük, hogy Ukrajna európai uniós integrációjában nem látjuk az előrelépés támogatásának lehetőségét akkor, ha ezek a 2015 óta elvett jogok nem kerülnek vissza a magyar nemzeti közösséghez (...) A kárpátaljai magyarok továbbra is számíthatnak a kormány támogatására

- figyelmeztetett.

A miniszter úgy fogalmazott, hogy a közös sikertörténetek tudnak olyan bizalmi alapot adni ezekben a kétoldalú kapcsolatokban, amelyekre építve adott esetben a nehezebb kérdések is megnyithatók azzal a reménnyel, hogy azokat egyszer közös megelégedéssel rendezni lehet.

Kulcsfontosságú kérdésnek minősítette a határok átjárhatóságát, hogy a szabályok betartásával utazók kulturáltan, lehetőleg rövid várakozási idővel és minél sűrűbben adódó lehetőségek mentén át tudjanak kelni Magyarország és a szomszédos országok határán.

Rámutatott, hogy 2010 óta 33 új határátkelőhelyet adtak át, jelenleg 116 helyen lehet átlépni a határt, és ezen a téren is folyamatosak a fejlesztési programok.

Érintette a határon túli magyarlakta területeken beruházásokat végrehajtani kívánó hazai cégek támogatásának ügyét is, s tudatta, hogy ma 231 ilyen beruházás zajlik kormányzati támogatással.

Forrás: MTI

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
pötyi a mellébeszélés ,hazudozás és a keleti seggek nyalásának a nagymestere.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
pötyi a mellébeszélés ,hazudozás és a keleti seggek nyalásának a nagymestere.
Qqberci
@sgl: Ahhoz kellene egy minimális gondolkodási képesség...
kereső
Én nagyon örülök, hogy Magyarország 424 milliárddal támogatta meg az emlitett országokat- növelve ezen országok GDP-jét, és emelve az ott élők életszinvonalát. Csak a konténer iskolákat tudnám feledni. Meg az eü-s várólistákat, meg a szenvedő/kinlódó magyarországi kkv-kat, amelyek a dolgozók 70%-át foglalkoztatják. És feledem azokat hajléktalanokat- betegeket , akiket orbán isten kegyelméből már nem sokáig tud istápolni a MER, és már nem sokáig működhet a hajléktalan gyermekek óvodája, iskolája. A mindenkori magyar kormánynak talán az lenne a feladat, hogy elsődlegesen a 93 ezer négyzetkilométeren élők életszinvonalának emeléséről, az oktatásról, és a határon belüli vállalkozások életképességéről gondoskodjon.
rakitics41
Ahogy a címet olvasom ez nem is magyar politika hanem nanak jellegű!Ha here operáción estél át ,akkor lehet neknek!
Eladott Ország
Mennyire jó már, hogy a honi adófizetők pénzéből a környező országokban vállalkozásokat támogatnak fideszék, de az adóbevétel az ottani büdzsét gazdagítja. Mekkora business ez nekünk! Kb. mint feltőkésíteni az egybites magyar nagyvállalkozókat, akik aztán nem forgatják vissza a hasznot a vállalkozásaikba, nem fejlesztenek, hanem jachtokba, meg Hatvanpusztákba tolják a pénzt, szépen felélik azt, amit elszippantottak a közösből. Az eredmény kézzelfogható, az Unió koldusháza lettünk Bulgária után.
ómió
Pedig a nemzetpolitika, az, nálunk maga az "efftársi bakfitty"!
namihami
Vegyük mindjárt---csupán a példa kedvéért---mondjuk a lélegeztetőgép vagy a vakcina vásárlását! Esetleg egy kis gáz- és olajüzlettel megspékelve!
És ez csak a felszín...
ómió
@Eladott Ország: "Épületesebbet" azóta se bírsz hazudni, idióta bolsija!? Kifogytál az "efftársi javakból"!? Már azokat is szétloptátok!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.