Új főkonzuljelölt mellett döntött a külügy, miután Kanada lassan egy éve nem ad vízumot az előzőnek. Szijjártóék végül más jelölt után néztek, és a tárca egyik főosztályvezetőjét találták meg a feladattal.

Lassan egy éve, hogy nem kap vízumot Kanadába a főkonzuli posztra jelölt Bencsik János. A Jobbikból 2020-ban kilépő országgyűlési képviselő helyett emiatt új főkonzuljelöltet választott a Külgazdasági és Külügyminisztérium –írta meg a Szabad Európa diplomáciai forrásokra hivatkozva.

A Fidesz jelöltjének Kanada lassan egy éve nem ad vízumot, így most lecserélik az exjobbikos Bencsik Jánost és mást küld Torontóba főkonzulnak a külügy Bencsik János független képviselő napirend után szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. december 14-én. MTI/Kovács Attila

A Jobbikból 2020-ban távozó volt országgyűlési képviselőnek, Bencsik Jánosnak korábbi szélsőséges megnyilvánulásai miatt nem adtak papírt. Az év elején munkába kellett volna állnia, de az országba sem tudott belépni, vízum nélkül pedig kinevezési okiratot sem kapott. A Szabad Európa helyi magyar szervezetekre hivatkozva azt írta, a késlekedés mögött az állhat, hogy számos kanadai képviselőhöz és miniszterhez jutottak el panaszok Bencsik korábbi dolgairól. A külügy szeptemberben még kiállt mellette, akkor azt közölték, hogy

nem keresnek mást a posztra, „a cél változatlan.”

A cél megváltozott, a Szabad Európa szerint kerestek és találtak is azóta mást:

Jákó Jánost, a külügy munkatársát.

A lap információit a tárca egyelőre nem erősítette meg.

Az új főkonzuljelöltről a portál azt írja, hogy 29 éves, több nyelven beszélő jogász és a családjában előfordult már diplomata, édesapja pedig szintén jogász, aki több magyarországi banknál töltött be igazgatósági és felügyelőbizottsági tisztségeket, jelenleg pedig a Vasas Sport Club tiszteletbeli elnöke.

A hvg.hu azt írja 

Bencsik annyira készült a diplomáciai munkára, hogy tavaly szeptemberben a pártelnökséget is átadta másnak.

Hasonló történt Bencsik egykori párttársával, a szintén exjobbikos Volner Jánossal, aki visszatér a saját, Huxit nevű pártjához, pedig ő is diplomata lett volna, csak Szingapúrban. Ott állítólag ő gondolta meg magát. Amúgy szinte minden tekintetben alkalmatlan is volt a pozícióra.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Megbízhatták volna Farkas Flóriánt is...ezzel az erővel. Apropo,,hova tűnt ez a szintén több diplomás géniusz...?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jáger laszló
Végül is +jött az eszük
Soha nem késő,,,,
csak ennyi
barátilag
J.L.
Clavigo
Megbízhatták volna Farkas Flóriánt is...ezzel az erővel. Apropo,,hova tűnt ez a szintén több diplomás géniusz...?
Eladott Ország
Terjerd a dagadt, debil ,despota , román cigány és bandájának/bűnszervezetének jó híre a világban.
Eladott Ország
A fejlett világ már megtanulta: ha a fidesz ajánl valakit, attól jobb távol tartani magunka. Kanada nem importál balkánról származó fideszes exnácikat. Sajnos ide jutottunk a varangy regnálása 13. évében.- Pedig egy náci kormány aligha küld demokratát követnek, vagy ilyesminek. Úgy táncoltok, ahogy kanada fütyül? Hagyjátok, hogy beleszóljanak, ki legyen a nagykövet? így véditek a szuverenitást? Nem is értem, hogy a Bencsik miért nem a kies Kirgizisztánba akart menni és miért a hanyatló, dekadens libsi Kanadába!? Nem lesz KanaDELLA. Csak Kanada fütyül rájuk, ők meg arra táncolnak.
uploads.disquscdn.com/images/e4f3a5c142717380202491688f0a86979321ca62e10b5e5152ddbd537cead46f.jpg?w=800&h=540
Pedig már kanadaiul is megtanult és a kanadai whiskyt is hunyorgás nélkül le tudja nyelni. De csak 20 cm-ig! Érdekes, Papagáj kakadu az ilyenekről kussol. De érthető, mert Kakadu és a diplomácia ellentétes egymással. Jól beletapostak a szuvenírünkbe.’ A fidesz szuverenitásába , és nem hazánk szuverenitásába...
Eladott Ország
De mit keresnek ezek a retkek Kanadában? Vlagyivosztok ,Irkutszk , oda menjetek ruszkicsicskák. Irkutszkba kell attasé meg sportdiplomata! Várnak szeretettel! Volner ráér? Nem, Volner legyen nagykövet a susnyásban! De lehet Csádba menni, Pápua Új-Guineaba. Pápua nem is rossz. Nincs háború, mindig süt a nap, tenger, olcsó megélhetés. Csak ha vacsorameghívást kapsz lehet te leszel az étlapon. Minden szart azért ők sem esznek meg. Sajnos néha az ember buta hibát követ el...
twitter.com/i/status/1729189361156280762
Clavigo
@Shikari: A hááverodat,,Győzikét kellene kiküldeni náágyon- nagykövetnek... Valszeg ,még fitymaszosok között is túlképzettnek számít ,,,tèged alapul véve... ,,te biiiirka..
Eladott Ország
@Shikari: ma, 12:01 ☻ Te fideszes elmebeteg a román cigányod seggét nyaló barom állat! Leszakadt végtagok, lefejezett csecsemők – irtózatos pusztítást végzett a kibucokban a Hamász. „A Hamász ezekkel a kifejezetten civileket célzó mészárlásokkal egy polcra helyezte magát az Iszlám Állammal és az al-Kaidával.”
api.hvg.hu/Img/b2dea50f-cee1-4f6e-b810-034566fbfb2e/75fb4828-73d3-4ce5-85f4-f49311213d0f.jpg
"Tegnap éjjel vadászgépek a katonai hírszerzés és a Sin Bét hírszerzési információi vezetésével meggyilkolták a Hamász északi dandárjában lévő Beit Lahiya zászlóalj parancsnokát, Nassim Abu Ajinát, aki október 7-én a gyilkos Hamász támadásokat küldte az Erez és a Moshav Netiv Ha'asara kibucba>>‎
Az Ammanból és a Shin Betből származó hírszerzési információk alapján vezérelt vadászgépek tegnap este megölték a Hamász északi hadosztályában lévő Beit Lahia zászlóalj parancsnokát, Nasim Abu Ajinát, aki október 7-én a Hamasz gyilkos támadásait küldte Erez kibucra és a Moshav Netiv Hathara."
twitter.com/idfonline/status/1719242224116871474/photo/2
Mindenkinek, aki beteg idióta a "történelem jobb oldalán", aki ma a tűzszünetért tiltakozik: Ő Naama Levy. Amint azt észrevehető, végbélvérzésben szenved, és elszakadt az Achilles-ín. Nincs tűzszünet! (No Ceasefire!) ( Hamasz terorista - nők megerőszakolása)
twitter.com/59W00dy/status/1725046265556193328/photo/1
Clavigo
@Shikari: Gőzöd sincs,,hogy mi zajlik körülötted,,,nem hogy a " világban ",, te biiiirka.
simmering73
@Shikari: Megint kerülted a munkát. Úgy keménykedsz itt mint egy merev fasz. Ez az utasítás a pártirodáról?
ittott
igen., oda nem kell rasszista majom. bocsánat. történelemtanár. node milyen. visszanézve a dolgait, már akkor elárulta a pártját, amikor még tagja volt. ez lett volna a jutalma.
Lepényleső
Talán a végén még az is ki fog derülni (velünk ellentétben),hogy annak lesz igaza,
aki a kormányt meg,- bűnözőként határozza?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.